Vágólapra másolva!
Az asztaliteniszező Gárdos Krisztián szerezte az osztrákok első érmét a riói paralimpián: harmadik lett az S10-es kategóriában.

A 41 éves játékos - aki az épek között Európa-bajnok Gárdos Róbert testvére - sima mérkőzésen, három szettben győzte le a hétfői bronzmeccsen a 21 esztendős kínai Hao Lient.

"Ez a legnagyobb siker a pályafutásom során. Őrületes érzés. Néha kifizetődik a húsz évvel több tapasztalat" - nyilatkozta Gárdos, aki a helyosztó előtt az öccsétől is hasznos tanácsokat kapott telefonon.

A magyar születésű asztaliteniszező évekig szerepelt az osztrák bajnokságban az épek között, majd

krónikus csípőízületi kopása miatt tavaly lett tagja a paramezőnynek.

"Régóta játszottam sántikálva a Bundesligában, majd a kétszeres paralimpiai bajnok asztaliteniszező, Stanislaw Fraczyk hívására kértem a besorolásomat" - nyilatkozta Gárdos, aki kategóriájában a nyolcadik helyen áll a világranglistán.

Tavaly kizárták Egerben

Gárdos Krisztián tavaly Egerben megnyerte élete első paraversenyét, de kizárták, mert a kirendelt orvos indokolatlannak találta a részvételét: a játéka alapján nem tartották megfelelően sérültnek.

Később Spanyolországban állt asztalhoz, ahol megadták számára az indulási jogot a legenyhébb, S10-es kategóriában.