Egy kar nélküli pingpongozót csodálnak Rióban

Ibrahim Hamadtou, paralimpia 2016, asztalitenisz, pingpong
Egypt's Ibrahim Hamadtou competes in table tennis at the Riocentro during the Paralympic Games in Rio de Janeiro, Brazil on September 9, 2016. / AFP PHOTO / CHRISTOPHE SIMON
Vágólapra másolva!
Beteljesítette élete álmát Ibrahim Hamadtou, a 43 éves egyiptomi asztaliteniszező, ugyanis eljutott a riói paralimpiára. A sportoló tízévesen egy vasúti balesetben mindkét karját elveszítette, de így is megtanult pingpongozni: az ütőt a szájában tartja, a labdát pedig a lábával dobja fel adogatáskor.

A 2013-as és 2015-ös Afrika-bajnokságon egyaránt ezüstérmet nyert asztaliteniszező az első mérkőzésen kikapott a brit David Wetherilltől, aki utólag úgy nyilatkozott, abszolút megtiszteltetés volt a számára, hogy ellene játszhatott.

„Nagyon furcsa volt felkészülnöm ellene, mert láttam őt a YouTube-on, és igazi legendának tartom" – mondta Wetherill.

Ibrahim Hamadtou beteljesítette élete álmát Forrás: AFP/Christophe Simon

A következő napon Hamadtou ismét vereséget szenvedett a német Thomas Rautól, de nem esett kétségbe.

„Az álmom vált valóra azzal, hogy játszhattam a paralimpián. Szeretném elmondani, hogy nincs lehetetlen, és mindenkinek keményen kellene dolgoznia azért, amit szeret, és amiről úgy gondolja, hogy jó" – nyilatkozta.

Edzője, Hossameldin Elshoubry azt mesélte róla, hogy a baleset után három évig ki sem mozdult a lakásából. „Először a futballal próbálkozott, de túl veszélyes volt, hiszen karjai nélkül egy esésnél nem tudott tompítani. Így jött a pingpong."