Vágólapra másolva!
Baji Balázs hetedik lett 110 méter gáton, míg Kővágó Zoltán a kilencedik helyen végzett diszkoszvetésben az idei Gyémánt Liga-sorozat utolsó versenyén, Brüsszelben.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai elődöntős Baji nem indult jól a kilencfős futamban, az első gátnál utolsó volt, a táv harmadánál azonban szépen összeállt a mozgása, közelített közvetlen riválisaira, és végül 13.50 másodperces idővel hetedikként ért célba. A viadalt a spanyolok olimpiai ezüstérmese, Orlando Ortega nyerte meg, aki ezzel a pontversenyt, az érte járó 40 ezer dollárt és a gyémántot is megnyerte.

Baji négy pontot szerzett az idei GYL-sorozatban, amivel ötödik lett összesítésben.

Baji Balázs Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Rióban hetedik Kővágó Zoltánnak ezúttal nem ment igazán a versenyzés, három kísérletéből a legjobb 58,31 méter lett, ezzel a kilencedik helyen végzett.

Tizenegy pontjával hatodikként végzett összesítésben,

míg az élen az ezúttal második lengyel Robert Malachowski zárt. Pénteken a svéd Daniel Stahl dobta a legnagyobbat 65,78 méterrel.

Női 400 méteren is olimpiai bajnok nyert, mégis meglepetés a végeredmény, ugyanis a 800-as riói aranyérmes dél-afrikai Caster Semenya lett az első, 50.40 másodperces egyéni csúccsal.

A belgiumi versenyen - amelyben csütörtökön Márton Anita súlylökésben a harmadik helyen végzett, s ezzel összetettben második lett - minden GYL-számban dupla pontokat kaptak a versenyzők, azaz a győztesek 20, a másodikak 12, míg a harmadikok nyolc ponttal gazdagodtak.