Vágólapra másolva!
Tizenhét ország egymillió diákja sportol egyszerre Európa-szerte – ezt a célt tűzte ki a Magyar Diáksport Szövetség az idei Európai Diáksport Napjára, szeptember 30-ra. A legalább 120 perces programhoz minden általános és középiskola csatlakozását várják.

Tízéves fennállását ünnepli az egykor Magyar Diáksport Napjaként induló rendezvény, amely tavaly Európai Diáksport Napja néven nemzetközivé bővült. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által életre keltett sportnapot a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (ISCA) már korábban jó gyakorlattá választotta, 2015-ben pedig − a közel 800 magyar iskola 200 ezer diákja mellé − már Bulgária és Lengyelország intézményei és tanulói is csatlakoztak a kezdeményezéshez, elérve az összesen 300 ezres résztvevői létszámot.

Az idei évre tovább nőtt a csatlakozó országok száma: már 17 ország diákjai mozognak együtt a különböző iskolai helyszíneken szeptember 30-án. A várakozások szerint a létszám eléri majd az egymilliót, amellyel a kontinens és az Európai Unió által immár második éve meghirdetett Európai Sporthét egyik legnagyobb eseményét ünnepelhetjük.

Magyarország idén is várja az általános és középiskolák jelentkezését a legalább 120 perces sportfoglalkozásra, játékra, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás élményét. A közös sport egyetlen ajánlott eleme a 2016 méteres futótáv teljesítése. Az MDSZ a legtöbb résztvevőt mozgósító, valamint a legszínesebb programokat megvalósító iskolákat ebben az évben is sportszertámogatással jutalmazza.