Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert idén először nyert futamot a túraautó-vb hétvégi Japán Nagydíján, Motegiben. Ez volt az első futamgyőzelme a Honda gyári pilótájaként, így nem csak neki, de a gyárnak is fontos volt a siker, amely után a vb ötödik helyén álló versenyző rég érzett felszabadultságot tapasztalt - ahogy azt a honlapján írta.

Pedig a szabadedzések után még aggódott, mert a szabadedzéseken "az első tízbe kerülésért is meg kell izzadnunk" a túlsúly miatt, "úgyhogy az időmérőnek úgy álltam neki, hogy ezúttal a fordított pole pozíció jelentheti az esélyt számunkra". Az esélyek kiegyenlítése érdekében alkalmazott plusz súly ugyan Micheliszék ellen dolgozott, ezért csapatutasításra "a Q2-ben a második gyors körömet már meg sem futottam, és így a tizedik hellyel megszereztem a nyitófutam pole pozícióját".

"Vegyes érzésekkel szálltam ki az autóból, mert szeretem minden helyzetből kihozni a maximumot, és

- jegyezte meg.

Másnap a pole-ból indulhatott, ami nyomással is járt, "úgy éreztem magam, mint tavaly a Hungaroringen, amikor ugyanebben a helyzetben (...) mindenki győzelmet várt el tőlem."

Michelisz elárulta, hogy

És ezt nyilvánvalóan tőlem várták az első rajtkockából indulva. Izgultam, feszült is voltam az első futam előtt, de ez az extra nyomás mindig segítség, hogy többet hozzak ki magamból. És ha az az egy-két óra nem is könnyű, utólag semmi máshoz nem hasonlítható az érzés, amikor megfelelek a kihívásnak."

A futamon rajt-cél győzelmet aratott

, az első helye nem forgott veszélyben, de "ilyenkor nagyon nehéz koncentráltnak maradni. Próbáltam elhessegetni a fejemből a gondolatot, hogy karnyújtásnyira a futamgyőzelem, mert ilyenkor a dekoncentráltság hibához vezethet. Körről körre, kanyarról kanyarra csak arra figyeltem, hogy minden helyén

"Amikor leintettek az első helyen, és kiszálltam az autóból, akkor az elmúlt hónapok összes bennem felgyülemlő feszültsége elpárolgott.

Ez volt az ötödik futamgyőzelmem a WTCC-ben, de ilyen kiélezett helyzetben, ekkora tét mellett talán az első." Michelisz két csapattársa nyert már futamot, ő eddig még nem, ám "ezzel a futamgyőzelemmel egy csapásra felszabadultam, és érzem magamon, hogy visszatértem a korábbi nyugodt állapotomba. És bízom benne, hogy ez már legközelebb Sanghajban is kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel párosul."

A következő versenyhétvégét szeptember 24-én és 25-én rendezik a kínai metropoliszban.

Nem feltételez szándékosságot

Michelisz az eseménydús második futamon nyolcadik lett. Ott előzött egy vagányat, majd volt egy vitatott esete is: "A Fő futamra is nyugodtan ültem már vissza az autóba Motegiben, a győzelem mámorában sem okozott gondot a koncentráció, hiszen tudtam, hogy a bajnokság szempontjából minden egyes pont számít. Mindenképpen szerettem volna Huff előtt célba érni. A rajt utáni első kanyarban már a kilencedik voltam, aztán Huff és Catsburg kakaskodását kihasználva sikerült a hármas–négyes kanyarban kívülről megelőznöm mindkettejüket. Innentől szerettem volna legalább megtartani a hetedik helyet, de volt egy pillanat, amikor a 11-es kanyarban Thed Björk meglökött hátulról, aztán a Volvo belső íven meg is előzött. Belülről úgy éreztem, hogy a svéd a lökés következményeképpen tudott elmenni mellettem, de egyrészt nem feltételezem a szándékosságot, másrészt még ki kell elemeznem az esetet, hogy konkrét véleményt alkossak róla. Argentínában nekem is volt egy hasonló esetem John Filippivel, akkor én sem kaptam büntetést. Mindenesetre a végén a nyolcadik hellyel is elégedett lehettem, mint ahogyan ez egész hétvégével."