Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság Japán Nagydíjának első futamát.

A Honda magyar versenyzője az időmérőn a tizedik helyet szerezte meg, így az első futamon a pole pozícióból rajtolhatott. Tökéletesen kapta el a rajtot, és végig vezetve nyerte meg a futamot, ez volt az első győzelme a gyári Honda színeiben.

A siker értékét növeli, hogy a Honda hazai pályáján, Motegiben tudott Michelisz nyerni, ráadásul hármas Honda-siker született, hiszen Robert Huff és Tiago Monteiro végzett a második és harmadik helyen.

"Hihetetlen, a tavalyi futamgyőzelmem óta sok idő eltelt - kezdte Michelisz a futam után a helyszínen. - Nagyon jó volt a rajtom, ez volt a kulcsa a sikernek. Remek munkát végzett a csapat, és tehermentesíteni tudtak.

Tisztában voltam azzal, hogy a plusz 80 kiló ellenére jó a tempónk, de nem gondoltam, hogy ilyen fölénnyel nyerünk."

A Zengő Motorsport két pilótája közül Ficza Ferenc olajfolyás miatt nem tudott felállni a rajtrácsra, a mezőny után eredt, öt kört tudott megtenni, a 18. helyen végzett, míg Nagy Dániel a 15. helyen zárt.

A második futamon Michelisz nyolcadikként ért célba, a versenyen Lopez magabiztosan vezetett, ám a vb-címvédő argentin gyakorlatilag zsinürban harmadszor megnyerte a világbajnokságot, ezért a Citroen csapatutasítására átadta az első helyet Mullernek, aki így az összetettben pontszámban beérte a hondás Monteirót.

Zengőéktől ezúttal Ficza indulhatott csak a rajtrácsról, Nagy technikai problémák miatt a bokszutcából indult, Ficza végül a 18., Nagy a 19. helyen zárt.

A vb állása két futammal a vége előtt: 1. Lopez 319 pont, 2. Monteiro 199, 3. Muller 199, 4. Huff 178, 5. Michelisz 172.

A Citroen megnyerte a konstruktőrök versenyét.