Londoni aranyérmes viszi a magyar zászlót Rióban

Szilágyi Áron
Budapest, 2014. március 9. Szilágyi Áron a dél-koreai Kim Dzsung Hvan elleni asszóban a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix döntőjében a WestEnd bevásárlóközpont Millennium udvarában 2014. március 9-én. A londoni olimpia győztese, a tavalyi, budapesti világbajnokság bronzérmese a fináléban 15-13-ra kikapott dél-koreai ellenfelétől, így a második helyen végzett. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Döntöttek a riói csapat összetételéről a Magyar Olimpiai Bizottság csütörtöki közgyűlésén.

A kvótaszerzés még nem zárult le, az augusztusi játékokon a jelenlegi állás szerint húsz sportágban 162 magyar sportoló indulhat.

A megnyitón a magyar zászlót London kardvívó bajnoka, Szilágyi Áron viszi majd.

A küldöttek határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt - a négy évvel ezelőttihez hasonlóan - Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, a helyettese Szabó Bence főtitkár lesz. A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigazgató tölti be, a helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, míg a sajtóattasé Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató lesz.

Szilágyi Áron kardvívásban nyert egyéni olimpiai aranyat Londonban Forrás: MTI/Beliczay László

A riói játékokra az első sportolói gép július 30-án indul, az úgynevezett aranygép augusztus 24-én érkezik haza.

Magyar indulók/kvótások és olimpiai szintesek (162/167 fő):


ASZTALITENISZ (3)
Lovas Petra
Póta Georgina
Pattantyús Ádám

ATLÉTIKA (19+2)
Baji Balázs (110 m gát)
Csere Gáspár (maratoni futás)
Erdélyi Zsófia (maratoni futás)
Helebrandt Máté (20 km-es gyaloglás)
Józsa Gábor (maratoni futás)
Kovács Barbara (20 km-es gyaloglás)
Kővágó Zoltán (diszkoszvetés)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Madarász Viktória (20 km-es gyaloglás)
Márton Anita (súlylökés)
Papp Krisztina (maratoni futás)
Pars Krisztián (kalapácsvetés)
Rácz Sándor (50 km-es gyaloglás)
Récsei Rita (20 km-es gyaloglás)
Srp Miklós (50 km-es gyaloglás)
Szabó Barbara (magasugrás)
Szabó Tünde (maratoni futás)
Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)
Venyercsán Bence (50 km-es gyaloglás)
tartalékok:
Gyurkó Fanni (maratoni futás)
Staicu Simona (maratoni futás)

BIRKÓZÁS (8)
Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg)
Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg)
Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg)
Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg)
Németh Zsanett (75 kg)
Sastin Marianna (63 kg)
Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg)
Veréb István (szabadfogás, 86 kg)

CSELGÁNCS (8)
Bor Barna (+100 kg)
Cirjenics Miklós (100 kg)
Csernoviczki Éva (48 kg)
Csoknyai László (81 kg)
Joó Abigél (78 kg)
Karakas Hedvig (57 kg)
Tóth Krisztián (90 kg)
Ungvári Miklós (73 kg)

EVEZÉS (3)
Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár)
Simon Béla, Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes)

HEGYIKERÉKPÁR (1)
Parti András

KAJAK-KENU (17)
17 kvótás (8 férfi kajakos, 5 női kajakos, 4 férfi kenus)

MŰUGRÁS (1)
Kormos Villő (toronyugrás)

ÖKÖLVÍVÁS (2)
Bacskai Balázs (69 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)

ÖTTUSA (4+1)
Marosi Ádám
Demeter Bence
Kovács Sarolta
Földházi Zsófia
tartalék:
Kasza Róbert

SPORTLÖVÉSZET (8)
Csonka Zsófia (pisztoly)
Egri Viktória (pisztoly)
Miskolczi Julianna (puska)
Péni István (puska)
Sidi Péter (puska)
Szabián Norbert (puska)
Tátrai Miklós (pisztoly)
Tobai-Sike Renáta (pisztoly)

SÚLYEMELÉS (1)
Nagy Péter (+105 kg)

TENISZ (2)
Babos Tímea (egyes, páros)
Jani Réka-Luca (páros)

TOLLASLABDA (1)
Sárosi Laura

TORNA (2+2)
Hidvégi Vid
Kovács Zsófia
tartalékok:
Kardos Botond
Makra Noémi

TRIATLON (4)
Ifj. Faldum Gábor
Tóth Tamás
Kovács Zsófia
Vanek Margit

ÚSZÁS (37)
A szintet teljesített úszók:
Balog Gábor - 100-200 m hát
Bernek Péter - 200-400-1500 m gyors (400 m vegyes)
Bohus Richárd - 100 m gyors
Burián Kata - 200 m hát
Cseh László - 100-200 m pillangó (200 m vegyes)
Földházi Dávid - 200 m hát
György Réka - 200 m hát
Gyurta Dániel - 100-200 m mell
Gyurta Gergely - 1500 m gyors, 400 m vegyes
Horváth Dávid - 200 m mell
Hosszú Katinka - 100-200-400-800 m gyors, 100-200 m hát, 200 m pillangó, 200-400 m vegyes
Jakabos Zsuzsanna - 200-400 m vegyes, 200 m pillangó (200 m gyors)
Kapás Boglárka - 200-400-800 m gyors (200 m pillangó)
Kenderesi Tamás - 200 m pillangó
Késely Ajna - 200-400 m gyors, 4x200-as vegyesváltó
Kis Gergő - 400 m gyors
Kozma Dominik - 100-200 m gyors
Molnár Flóra - 50 m gyors
Papp Márk - 10 km (4x200 m)
Pulai Bence - 100 m pillangó
Rasovszky Kristóf - 1500 m gyors
Risztov Éva - 10 km, 800 m gyors
Sebestyén Dalma - 200 m mell (200m vegyes)
Szilágyi Liliána - 100-200 m pillangó
Sztankovics Anna - 200 m mell
Takács Krisztián - 50 m gyors
Telegdy Ádám - 200 hát
Verrasztó Dávid - 400 m vegyes
Verrasztó Evelyn - 200 m gyors, 200-400 m vegyes
Juhász Adél - 800 m gyors
Zámbó Balázs - 200 m hát

Váltóban indíthatók:

Telegdy Ádám - 4x100 m, 4x200 m
Mészáros Márk - 4x100 m, 4x200 m
Holoda Péter - 4x100 m
Király Bence - 4x200 m
Pulai Vince - 4x100 m
Gyárfás Bence - 4x100 m
Reményi Ármin - 4x100 m

Megúszták az A szintet, de van két jobb A szintes

Biczó Bence - 200 m pillangó (Cseh, Kenderesi)
Grátz Benjámin - 400 m vegyes (Verrasztó D., Gyurta G.)
György Réka - 400 m vegyes (Hosszú, Jakabos, Kapás)

A magyar szövetség szombat délután teszi közzé az olimpiai úszócsapat pontos névsorát.


VITORLÁZÁS (5)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Cholnoky Sára (szörf)
Érdi Mária (Laser Radial)
Gádorfalvi Áron (szörf)
Vadnai Benjámin (Laser Standard)

VÍVÁS (10)
Boczkó Gábor (párbajtőr)
Decsi Tamás (kard)
Imre Géza (párbajtőr)
Knapek Edina (tőr)
Márton Anna (kard)
Mohamed Aida (tőr)
Rédli András (párbajtőr)
Szász Emese (párbajtőr)
Szilágyi Áron (kard)
- Somfai Péter (párbajtőrcsapat, tartalék)

A magyar szövetség férfi párbajtőrben négy fővel számol - akárcsak a Magyar Olimpiai Bizottság -, mivel a csapatversenybe két mérkőzés között, illetve sérülés esetén mérkőzés közben becserélhető a negyedik - egyébként tartalék - tag. Ha a csapat dobogós helyen végez, és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem.


VÍZILABDA (26)
férfi válogatott:
Decker Attila
Decker Ádám
Erdélyi Balázs
Hárai Balázs
Hosnyánszky Norbert
Kis Gábor
Manhercz Krisztián
Nagy Viktor
Szivós Márton
Varga Dániel
Varga Dénes
Vámos Márton
Zalánki Gergő

A magyar női vízilabda-válogatott olimpiai részvételért küzdő 18 fős kerete
Kapusok: Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mindannyian UVSE), Garda Krisztina, Horváth Brigitta, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (mindannyian Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mindketten BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger)