Vágólapra másolva!
Meghosszabbították Nepálban azoknak a hegymászóknak az engedélyét, akik tavaly tavasszal kénytelenek voltak lemondani a Himalája csúcsainak, köztük a Mount Everestnek a meghódításáról a 18 ember halálát okozó lavina miatt.

A nepáli idegenforgalmi minisztérium kedden jelentette be, hogy a már kiadott, de a tömegszerencsétlenség miatt fel nem használt mászóengedélyek az idei és a 2017-es tavaszi szezonra is érvényesek, de csak egyetlen alkalommal használhatók fel.

Az intézkedéstől

az alpinistaturizmus újjáéledését remélik Nepálban,

ahol a GDP négy százalékát adja az idegenforgalom.

Forrás: AFP

A 2015. április 25-i földrengés, amely 1934 óta a legerősebb volt az országban, lavinát idézett elő a Mount Everesten, és

az alázúduló jégtömbök 18 ember életét oltották ki

az alaptáborában. A katasztrófa miatt a mászóengedélyeket megvásárló expedíciók kénytelenek voltak lemondani a csúcshódításról.

Az engedélyek meghosszabbítása 100 elmaradt expedíció 800 tagját érinti. A hegymászóknak fejenként 11 ezer dollárt kell fizetniük az engedélyekért.

A mászóengedélyek meghosszabbításáról hozott döntés ellenére az idegenforgalmi minisztérium nem számol nagy fellendüléssel a tavaszi szezonban. Az illetékes főigazgató, aki a Kyodo hírügynökségnek nyilatkozott, úgy vélte, hogy már túl kevés az idő az expedíciós költségek előteremtésére és a szervezésre.

Forrás: Expeditions.hu

A főigazgató nem tart attól, hogy a tavalyi lavina és a hasonló 2014-es szerencsétlenség, amelyben 16 nepáli hegyi vezető vesztette életét, eltántorítja az alpinistákat.

- mondta az illetékes, aki szerint az egyetlen hátráltató tényező az idő. A főigazgató úgy véli, hogy az őszi szezonra tér vissza a szokott kerékvágásba az alpinistaturizmus Nepálban.

Az őszi szezonban azonban már kevésbé kedvező az időjárás, ezért olyankor többnyire csak a 8000 méternél alacsonyabb csúcsokat próbálják legyűrni a hegymászók.

A világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsa közül nyolc található Nepálban.