A gyakorlatban lehet értékelni az új cselgáncsszabályokat

Ungvári Miklós (j) küzd a portugál Nuno Saraiva ellen rio 2016 olimpia cselgáncs
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8. Ungvári Miklós (fehérben) küzd a portugál Nuno Saraiva ellen a férfi cselgáncsozók 73 kilogrammos súlycsoportjának versenyében, a riói nyári olimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 8-án. Ungvári Miklós megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nagy András, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) sportigazgatója szerint a gyakorlatban lehet majd értékelni azokat a januárban életbe lépő új szabályokat, amelyeket a sportág érthetőbbé tétele és egyszerűsítése érdekében vezet be a nemzetközi szövetség.

Nagy András szerdán az M4Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, január elején lesz Bakuban egy edzői-bírói szeminárium, amelyen áttekintik, kielemzik a módosításokat. Ezek közül a legfontosabb a férfi meccsek négypercesre rövidülése és a jukó eltörlése.

Ungvári Miklós (fehérben) eredményességét aligha befolyásolják az új szabályok Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A férfi meccsek időtartama azért csökken egy perccel, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindkét nemnél egységes mérkőzésidőt kért annak érdekében, hogy a három-három férfi és női dzsúdóssal tervezett csapatverseny bekerülhessen az ötkarikás programba.

Ugyanakkor négy helyett már három intés elegendő lesz a leléptetéshez, ennyit pedig hamar össze lehet szedni" - vélekedett a sportigazgató, aki arra is kitért, hogy az eddig büntetett fogásokat - pisztolyfogást, kabátujjba nyúlást - a bírók már nem szankcionálják, ami szintén az egyszerűsítést szolgálja.

Inkább jó lesz a vége

A jukó eltörléséről elmondta, hogy a javaslattételkor az MJSZ ezzel ellenkezőleg még a 2008-ban megszüntetett kokát is visszahozta volna, ám végül nem így történt.

Eddig egy gyenge jukó és egy erős vazaari között óriási volt a különbség, ebben is majd a gyakorlat fog utat mutatni" - tette hozzá.

Az újítások hatásait az IJF az augusztusi, budapesti világbajnokság után értékeli ki, illetve határoz a megtartásukról, erről Nagy András közölte:

"A korábbi tesztidőszakok után a módosítások 80-90 százaléka megmaradt, csak minimális finomítások történtek. Ezzel együtt ha a szabályokat egységesen tudják alkalmazni a bírók, akkor nem lehet probléma."