Vágólapra másolva!
Amikor az idei olimpia előtt a magyar szurkolók ránéztek az első versenynap programjára, szinte mindenki egyetértett abban, hogy a mieink nem maradnak aranyérem nélkül a nyitó napon. Hiszen ekkor rendezték a női 400 méteres vegyes úszás fináléját, amelynek mezőnyében Hosszú Katinka abszolút favoritnak számított. Szász Emeséről legfeljebb a bennfentesek beszéltek, a legtöbben nem sok esélyt adtak annak, hogy az olimpia első magyar aranyérmét női párbajtőrvívásban nyerjük. A csoda és a realitás aztán gyorsan randevút adott egymásnak. Hosszú Katinka világcsúccsal nyerte meg a női 400 vegyest, csakhogy addigra már alaposan megünnepeltük Rio első magyar olimpiai bajnokát, Szász Emesét.

Figyeltem, amikor kétszer is végigsétált ezen a hatalmas budapesti bevásárlóközponton. Senki sem lépett oda önhöz, senki nem akart egy aláírást. Ennyire lelohadt volna az emberek lelkesedése?
Most szerencsére nem jöttek oda – felelte nevetve Szász Emese. – Siettem, nem is akartam senkivel felvenni a szemkontaktust. Amúgy nem ennyire rossz a helyzet, mert a mai napig rengetegen állítanak meg aláírást kérni, közös fényképet készíteni vagy csak beszélgetni. Tudja, mit szeretek amúgy ebben a legjobban?

Egy olimpiai bajnok öröme Rióban. Szász Emese Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Amikor az utolsó is hazamegy?
Dehogyis (nevet). A kisgyerekek csillogó szemét, ahogy ezek a lányok és fiúk felnéznek rád. Nem mondják ki, de tudom, hogy akad köztük olyan, aki Szász Emese szeretne lenni.

Szerencsére ilyen – mármint holtpont – az elmúlt hetekben nem nagyon akadt. Az életem a győzelem után csak annyiban változott meg, hogy most már megismernek az emberek.

Lehet, hogy egy mosolygós kisfiú vagy kislány tekintete adta az erőt ahhoz, hogy 2020-ig, vagyis a tokiói olimpiáig meghosszabbítsa szerződését a Vasassal?
Álljunk meg egy szóra!

Nem is tudom, miért terjedt ez el a köztudatban.

Talán azért, mert a győzelmét követően azt nyilatkozta, hogy jöhet a pihenés, az esküvő, a gyerek.
Valóban beszéltem erről, de ez nem jelenti azt, hogy szögre kellene akasztanom a párbajtőrt. Ha megszületik a gyermekem, természetesen tartanom kell egy kis szünetet, de hány olyan példát tudunk citálni, amikor egy anyuka lett olimpiai bajnok. Nem is egyszeres – hogy ne menjünk nagyon messzire a saját sportágamtól.

Nagy Tímea anyaként nyerte meg olimpiai bajnokságait Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Nagy Tímea sportpályafutása kiváló példa arra, hogyan lehet az élsportot és a magánéletet összehangolni. Nem mondom, hogy ez a világ legegyszerűbb feladata, de talán a megoldhatatlanok közé sem tartozik. Szá(s)z szónak is egy a vége, nem vonulok vissza, folytatom.

Az olimpiát megelőző esélylatolgatások során az első napra mindenki Hosszú Katinka neve mellé írt egy nagy felkiáltójelet. Mennyire bosszantotta, zavarta, hogy önnel igazából senki sem számolt?
Nemhogy nem zavart, kifejezetten jól is jött, hogy csendben készülhettem életem harmadik olimpiájára. Hozzá kell tennem, ez volt az első olyan olimpia, amelyre tökéletes állapotban utaztam ki. Nem zavartak sérülések, mentálisan is nagyon rendben voltam. Visszatérve a kérdésre, Peking és London előtt sokkal többen tették rám az „esélyes” feliratú hátizsákot. Most ezt nem kellett cipelnem.

Nem keresett senki, amikor meg csengettek, már nem nyitottunk ajtót. Az edzőmmel azt mondtuk, hogy a felkészülés hajrájában nem a sajtóra, hanem magunkra figyelünk.

Abból kiindulva, hogy az előző két olimpián rögtön a verseny elején kiesett, volt bármilyen ötkarikás fóbiája?
Nem kellett, hogy legyen, mert tényleg százszázalékos állapotban érkeztem Brazíliába. Inkább azt mondtam, hogy ha itt sem jön össze az érem, akkor alakulhat ki ez a fóbia.

Ebben az esetben tényleg elhittem volna, hogy én már sosem leszek olimpiai érmes.

Előzetesen az aranyra nem mertem gondolni.

Néhány hónappal a történtek után mennyire emlékszik a riói részletekre?
Érdekes, de magamtól nem nagyon. Ha visszanézem a történteket, könnyebben bevillannak képek, de magamtól nem tudok minden egyes momentumot felidézni.

Szász Emesének Rióban nem volt olimpiafóbiája Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Azt azonban sosem felejtem el, hogy a döntőben hét tizenegyről kezdtem meg a felzárkózást. Ekkor már egyáltalán nem voltam ideges.

Amolyan „föld feletti” állapotban vívtam.

Olasz ellenfelem ekkor megijedt, majd néhány pillanat múlva mindenki engem ölelget, és a vállamon sír. Olimpiai bajnok lettem.

Az utóbbi mondatot milyen kimondani?
Furcsa. Sokszor át kell gondolnom, hogy tényleg az vagyok, egészen biztosan elmondhatom ezt magamról? Nagyon furcsa, ugyanakkor roppant jó érzés.

Főleg azért, mert eddigi pályafutásom során az egyéni aranyérem a felnőtt világ- vagy Európa-bajnokságokról hiányzik.

Nyertem egy szekérnyi világkupát, többször vezettem a világranglistát, mégsem jött össze az egyéni arany a világversenyeken. Egészen Rióig.

Még annak a tudata sem nyomta agyon, hogy az egyéni olimpiai bajnok díjazása harmincötmillió forint?
Nem, mert ezzel sem foglalkoztam. Igazából a győzelmem után tudatosult bennem, amikor többen azzal jöttek oda hozzám, hogy az életem most került igazán sínre.

A kép többet mond minden szónál. Szász Emese a riói olimpia eredményhirdetésekor Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Addig még kósza gondolatként sem futott át az agyamon a díjazás.

A pénz fontos, de nem áll mindenekfelett.

Persze, nagyon jó érzés, hogy innentől kezdve vélhetően nem lesznek anyagi gondjaim, hogy harmincöt éves korom után olimpiai életjáradékot fogok kapni. Az ember nem ezért csinálja. Illetve én nem ezért csináltam. Ez inkább megnyugvást és boldogságot ad. Megvan, sikerült. Pedig néha úgy voltam vele, hogy tovább kergetném azt az álmot, amelyet már elértem. Gondolati szinten ilyenkor került elő Tokió és a címvédés lehetősége.

Magyarországon a női párbajtőrvívásban most egyedül ön jelenti a világszínvonalat. Edzője, Kulcsár Győző is többször elmondta, hogy nagyon nehéz úgy felkészülni, ha nincs önök mögött erős hátország. Ennek a hátrányát érezte a felkészülés során?
Igen, de ezt azzal próbáltuk meg kiküszöbölni, hogy sokat vívtam fiúkkal. A világbajnok magyar junior férfi párbajtőrcsapat rengeteget tett azért, hogy olimpiai bajnok lehessek.

Mester és tanítványa. Szász Emese és Kulcsár Győző Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Aztán az olimpiai előtt rengeteget utaztunk, szinte keresve annak a lehetőségét, hogy a legerősebb ellenfelekkel készülhessek. Ezért mentünk Erdélybe, Spanyolországba, Lengyelországba, az Egyesült Államokba.

A pályafutásom elején könnyebb dolgom volt, mert a magyar versenyzők is a világszínvonalat képviselték.

Mára ez megváltozott. Talán éppen az én győzelmem jelenti majd azt, hogy néhány év múlva újra a régi fényében ragyoghat a magyar női párbajtőr.

Pályaív

Az idén 34 esztendős Szász Emese élete első felnőttérmét a 2004-es koppenhágai Európa-bajnokságon nyerte. A dán fővárosban a csapatversenyben második helyen végeztek a magyarok. Szász korábban csapatban junior-világbajnok volt (1998, Valencia), míg az első egyéni vb-érmét 2006-ban, a Torinóban megrendezett világbajnokságon nyerte, harmadik lett. Vb- és Eb-érmeit többnyire csapatban szerezte. Az olimpiákkal Rióig nem volt szerencséje: 2008-ban Pekingben a legjobb 16 között esett ki, miután az orosz Sutovától vereséget szenvedett, négy évvel később, Londonban az első fordulóban búcsúzott. Idehaza négy alkalommal lett az év vívója.

Ha már az edzőjét említettük, azt a kívülálló is látja, hogy Kulcsár Győzővel különleges párost alkotnak.
Aki így látja, jól látja. A mi olimpiai felkészülésünk tényleg olyan volt, mintha egy buborékban lettünk volna, amelybe senki sem tud bejönni. Mesterem rengeteg időt töltött velem meg a női párbajtőrcsapattal, mással nem is foglalkozott. Az után, hogy otthagyta a szövetséget, arra tette fel az életét, hogy belőlem olimpiai bajnokot faragjon. Mindig mondogatta, hogy Emikém, ha már ennyi évet foglalkoztam veled, csináljunk valami olyat, ami nagyot szól. Szerintem neki is óriási örömöt jelentett a győzelmem.

Elmondhatatlanul sok munkája van ebben.

Tizenkilenc éves korom óta ő az edzőm. Győző nagyon céltudatos, eredményorientált ember. Egy kicsit talán őt is zavarta, hogy két olimpián sem jött össze az érem.

Ezt a buborékot mindig a szeretet vette körül? Odabent a mester kizárólag kalácsot adott Szász Emesének, vagy olykor előkerült a korbács is?
Mindkettőben volt részem. A végén azért ott volt a tányéron a kalács.

Jó, a végén. De mi volt London és Rio között?
Csöppet más lett a viszonyunk, mint Londont megelőzően. Egyrészt én is nagyon sokat komolyodtam, másrészt a mester is igyekezett engem komolyabban venni.

Többet kommunikáltunk.

Az edzőm sokszor elfogadta az észrevételeimet, döntéseimet. Kulcsár Győzőről tudni kell, hogy kizárólag az elvégzett munkában hisz. Korábban akadtak olyan periódusok, amikor sokat edzettünk. Aztán nagyon sokat.

Korbács és kalács is jutott Szász Emesének az olimpiai bajnoki címig vezető úton Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Néha azt gondoltam, hogy nekem már nem kellene annyit edzenem. Akkor nem mertem ezt szóvá tenni, London után ebben a tekintetben is változás történt. Szerencsére vette a lapot, rájött, hogy olykor nem árt megpihenni.

Mintha a versenye után is ez a cél lebegett volna a szeme előtt. Ezért is jött haza az aranygéppel?
Á, dehogy. Ez a történet úgy kezdődött, hogy tudtam, ha nem leszek érmes, biztosan nem maradhatok kint az olimpia végéig. Nyertem. Ekkor úgy gondoltam, jó lenne szurkolni Szilágyi Áronnak meg a férfi párbajtőrcsapatnak. Megnéztem az ő versenyüket is. Utána beszéltem a kajakozó Szabó Gabival. Ő vetette fel, milyen jó lenne, ha maradnék, és az ő versenyüket is meg tudnám nézni. Így is lett.

Most ez is megadatott. Bár zuhogott az eső, ennek ellenére örök élmény marad annak az estének minden pillanata. Utána meg már indult is az aranygép. Azóta az élet gyakran elsodort, próbálok lavírozni, felszínen maradni. Tévé, rádió, újság – édes teher ám ez.

Sírás két földrészen

Szász Emesével nem ez volt az első hosszabb interjúm, de most először tudtunk úgy beszélgetni, hogy a bajnok nem sírta végig a diskurzust. Rádiós tudósítóként nekem jutott az a hálátlan feladat, hogy a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián is azt kérdezzem tőle, miért nem sikerült túljutnia a verseny első szakaszán. Pekingben csak kicsit sírt (az volt élete első olimpiája), Londonban már zokogott, csakúgy, mint egy évvel korábban a szicíliai világbajnokságon. Talán az is jót tett neki, hogy most nem voltam ott az olimpián. Ki tudja? Mindenesetre ezen interjú készítése közben egyszer sem tudtam levarázsolni a mosolyt az arcáról. Ha pedig ezen múlik, a jövőben sem megyek el egyetlen versenyére sem.

Az sosem bántotta, hogy egy egyéni vb-ezüstérem után a kutya sem kereste meg?
Kerestek, de tényleg csak olyanok, akik napi szinten foglalkoznak a vívással.

2010-ben, amikor a párizsi vb-n második lettem, már tudtam, hogy ez a produkció sem üti át a közfalat.

2006-ban, életem első vb-bronza után volt ez az egész nagyon furcsa. Huszonnégy évesen, fülig érő szájjal érkeztem haza Torinóból, aztán semmi sem történt – alig kerestek.

Szász Emese (balra) akcióban Rióban Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Mondjuk egyértelmű volt, hogy azon a világbajnokságon az egyéniben aranyérmes Nagy Tímea áll majd az érdeklődés középpontjában, de azért jólesett volna, ha rám is vetül némi figyelem. Ekkor jöttem rá, hogy egy világbajnoki éremmel nem nagyon változik meg a vívó élete.

Ha nagy fordulatra vágyik, nyerjen olimpiát.

Ha ez megvan, még mindig meg kell küzdenem azzal, hogy egy csomó engem kérdezőnek amolyan semmiből előkerült csodabogár vagyok.

Nem mondja komolyan, hogy akad olyan kérdező, akinek Szász Emese ismeretlenként hat?
Nem is egynek.

Ennek nem feltétlenül kellene így történnie, de a megoldás kulcsa nem az én kezemben van. Sok olimpikon társamnak okoz ez fejtörést. Hogy miért nem foglalkoznak velük. Ilyenkor kell egy kiváló pszichológus, aki megszabadítja az embert ezektől a lelki terhektől.

Önnek volt pszichológusa?
Igen.

Csillag Lilla, aki nélkül sohasem lettem volna olimpiai bajnok.

Nem sportpszichológus, abszolút külsősként csöppent bele ebbe a világba. Viszont nagyon hamar rájött, hogyan kell velem bánni.

Hogyan?
Legyen ez a mi titkunk (nevet.) Mindenesetre gyorsan megérezte, hol voltak a bajok.

Hol?
Az önbizalmammal. Nem hittem el, hogy olimpiát nyerhetek. Az ugyanis kevés, ha az ember sóhajtozik, meg azt mondja, hogy nagyon szeretné. Ha legbelül, mélyen nem hisz benne, megette a fene az egészet. De senki se gondolja azt, hogy három biztató mondat után változik meg minden.

Öröm a köbön. Szász Emese és Kulcsár Győző Rióban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Nekem, a sportolónak ugyanolyan keményen kellett ezeken a lelki ügyeken is dolgoznom, mint amikor a párbajtőrt a kezembe vettem.

Hogyha Csillag Lilla nincs, olimpiai bajnoki címe sincs?
Valószínű nincs.

Szép, hogy ezt így beismeri.
Mert ez az igazság. De mellette van még néhány ember, aki nélkül soha. Kulcsár Győzőt már említettem. A kondiedzőm, Preiszler Gábor, a gyógytornászom, Moldvai Ildikó. Ők rakták össze ezt a számomra tökéletes képet.

Ha a gyermeke majd odaáll ön elé, és kijelenti, hogy élsportoló szeretne lenni, jó szívvel bólint rá?
Az attól függ, milyen sportot választ. Amúgy örülnék neki, ha komolyan sportolna.

Elég, ha rendszert visz az életébe, fegyelmet tanul, és jobban érzi magát. Ezért érdemes csinálni az egészet.

Meg hogy példakép lehessen.
Igen, de ennek súlya is van. És még mindig furcsa ezt állítani magamról. Annak ellenére, hogy valószínűleg ezzel a győzelemmel tényleg az lettem.

Példakép és olimpiai bajnok Forrás: AFP/Isza Ferenc

Egyben azt is üzenem mindenkinek, hogy senki soha ne adja fel az álmát. Éppen az én történetem az ékes példája annak, hogy aki a lehetetlent nem próbálja meg, az a lehetségest sem éri el soha.

(A Magyar Olimpiai Bizottság gondozásában megjelent, közel 600 oldalas Sport 2016 könyv 8490 forintért vásárolható meg.)