Vágólapra másolva!
A női asztalitenisz-válogatott éléről távozó Téglás Péter helyére szerdán kinevezett Bátorfi Zoltán az előttünk álló olimpiai ciklusra szóló pályázati anyagot nyújtott be. Munkáját segíteni fogja nővére, az Európa-bajnok Bátorfi Csilla is, és amondó, aki számításba jöhet, az ma tagja a válogatott keretnek.

A riói olimpia után lemondását bejelentő Téglás Péter (a jövőben Luxemburgban vállal munkát) helyére kiírt pályázatra három jelentkezés érkezett, melyek közül a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöksége az ifjúsági fiú válogatott edzőjeként dolgozó Bátorfi Zoltánét találta a legjobbnak.

A korábbi válogatott játékos, aki tíz évig élt és játszott, majd edzősködött Spanyolországban

középtávú tervet tett le az asztalra, ami a tokiói olimpiáig tartó ciklust fedi le.

"Amikot Téglás Péter lemondott, mindjárt elkezdtem gondolkodni, hogy pályázzak-e, de kellett egy kis idő, hogy átgondoljam a dolgokat - mondta az Origónak nyilatkozva. - Először is ott vannak a fiúk, akiktől így el kell búcsúznom. Több lesz az elfoglaltság, ezt a családommal is meg kellett beszélnem, illetve az sem mellékes, hogy ifjúsági korú fiúk után most egy felnőtt női csapat vár rám."

Itthon ugyan még nem, de Spanyolországban már dolgozott női csapat mellett, azaz valamennyire ismerősen fog mozogni a női mezőnyben.

Bátorfi Zoltán Forrás: moatsz.hu

"Ugyancsak fontos szempont volt, hogy Téglás Péter irányítása alatt nagyon sikeres volt a válogatott, nagyon szép eredmények születtek. Péter távozása pedig nagy űrt hagy maga után, amit nem lesz könnyű betölteni."

Mint azt elmondta, egy olimpiai ciklusra szóló tervet tett le a szövetség elnöksége elé, amiben vázolta az elképzeléseit.

"Ennél rövidebb idő alatt nem lehet látható komoly eredményt elérni. Szeretném fejleszteni a sportág utánpótlását, de jó lenne több edzőtábort is szervezni. Fontos kitétel volt, hogy velem dolgozhasson a nővérem (Bátorfi Csilla, kilencszeres Európa-bajnok - a szerk.),

A leendő stáb összetételéről bővebbet még nem tudott mondani Bátorfi, aki hivatalosan majd csak 2017. február 1-től lép hivatalba. Az biztos, hogy ő is szeretne, például együtt dolgozni Somosi Miklóssal, aki ún. soklabdás edzéseket tart.

"Sok és sokféle labdás gyakorlatot végeztet az edzéseken, ami javítja a játékosok technikáját, illetve gyorsabban, erősebb tudnak ütni" - mondta Bátorfi.

A női válogatott keretében sem számíthatunk nagy változásokra, mert,

A csapat egyébiránt nem rossz, mondja Bátorfi, hiszen

Póta Georgina a sportág közvetlen élvonalába tartozik,

a többiek - Lovas Petra, Madarász Dóra, Pergel Szandra vagy Nagyváradi Mercédesz - pedig ugyan az európai élvonal mögött van egyelőre, de korántsem beláthatatlan távolságban.

"Ha egy-két poént tudok hozni a játékukban, akkor elmondhatjuk, hogy máris elértünk valamilyen kis eredményt" - mondja a leendő kapitány.

Az eredmények elérésére leginkább a World Tour-versenyek, valamint a csapat Európa-bajnoki selejtezőkön lesz módjuk a játékosoknak, illetve a kapitánynak. Habár lesz egy egyéni világbajnokság is, de, mint azt Bátorfi őszintén bevallja, "ott nekünk nem sok babér teremhet".