Vágólapra másolva!
A magyar versenyző szerint a WTCC hétvégi fordulójának otthont adó moszkvai pályán az övék lehet a leggyorsabb autó, és Vila Real is fekszik nekik. Michelisz az összetett 2. helyére hajt, de elismeri, hogy ha a padlólemez-ügy miatt megfosztják a marokkói és hungaroringi pontoktól, nehéz lesz megszereznie.

Michelisz Norbert a WTCC összetettjének 4. helyezettjeként érkezik meg a hétvégi orosz futam helyszínére, Moszkvába, de mindössze 4 ponttal lemaradva a 2. helyen álló csapattársától, Tiago Monteirótól. Habár a Honda három gyári pilótája közül ő az egyetlen, aki az idén még nem nyert futamot, már ötször állt a dobogón, ebből a szempontból csak a címvédő José María López előzi meg.

A honlapján azt írta, most van a legjobb hangulatban, mert a következő két pálya fekszik az autójának, az Origónak pedig egy Honda-rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy Moszkvában és a portugáliai Vila Realban is kimagasló eredményeket vár.

Michelisz legutóbb, a gyilkos Nürburgringen mindkét futam végén dobogóra állhatott Forrás: Honda

„Moszkvában azért, mert ott önerőből már az elmúlt években is nagyon közel voltunk a pole pozícióhoz és a fő futamos győzelemhez" – utalt arra, hogy 2015-ben Gabriele Tarquini 0,168 ezredmásodpercre közelítette meg Yvan Mullert az időmérőn. „Látva, hogy az autónk mennyit fejlődött tavalyhoz képest, főleg az ilyen lassú, illetve közepesen gyors kanyarokban, szerintem Moszkva mindenképpen nekünk kedvez.

Michelisz szerint Vila Real vonalvezetése szintén illik a Hondához, bár „a tempónk ott függ majd attól is, hogy Moszkvában mennyire leszünk sikeresek, mert ha jól megyünk, nehezebb autót kapunk Portugáliára. Akkor nyilván át kell értékelnünk a helyzetünket." Most hétvégén szó szerint könnyítést jelent számukra, hogy 10 kg-mal, 30 kg-ra csökkentették a Honda büntetősúlyát, így a Citroënek 50 kg-mal nehezebbek lesznek náluk.

A Honda lehet a leggyorsabb a hétvégén Forrás: Honda

A Hungaroringen és Marrakesben szerzett pontjaik sorsa ugyanakkor még mindig kérdéses. A Hondát utólag mindkét fordulóról diszkvalifikálták szabálytalan padlólemez használata miatt, s bár a csapat fellebbezett az ítélet ellen, végleges döntés még nem született az ügyben.

„Nagyon rossz lenne, ha azok a pontjaim elúsznának, mert

Ez komoly fegyverténynek számítana, ha meggondoljuk, hogy eddig a 4. hely volt a legjobb eredményem az év végén" – mondta az Origónak Michelisz. „Az első három között végezni egy világbajnoki sorozatban nagy szó. Ha viszont elveszik a pontokat, hirtelen nehéz helyzetben találjuk magunkat, mert több Citroën is elénk kerül, ha jól számoltam."

A Honda pilótái közül mindenesetre éppen Michelisz járna a legkevésbé rosszul a jogerős kizárással: ő „csak" 33 pontot veszítene vele, míg Tiago Monteiro 47-et, Rob Huff pedig, akinek Marrakesben sikerült megnyernie az egyik futamot, 49-et.

Ezért ha most hoznák meg a kedvezőtlen döntést, a magyar versenyző valójában még javítana is a világbajnoki pozícióján,

felkapaszkodva a 3. helyre. Visszaesne ugyan Mehdi Bennani mögé, viszont megelőzné a saját csapattársait.