Vágólapra másolva!
A paralimpiai bajnok német távolugró, Markus Rehm szeretne ott lenni augusztusban a riói olimpián, és bízik benne, hogy művégtagját nem tekintik majd jogosulatlan előnynek az épekkel szemben.

Oscar Pistorius után Rehm a második művégtaggal élő atléta lehet, aki ötkarikás játékokon vesz részt, ám helyzetét nehezíti, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly hozott szabálya szerint neki kell bizonyítania, miszerint ugró lábának versenyeken használt művégtagja nem jelent előnyt.

Rehm menedzsmentje kedden közleményben adott hangot reményének, hogy a most zajló vizsgálatok végén megnyílik az út a sportoló előtt, vagyis tagja lesz a német olimpiai küldöttségnek, és a jövőben indulhat majd a nemzeti és nemzetközi viadalokon. Tájékoztatásuk szerint az ügyben döntés június elejére várható.

Lehet, hogy előnyt jelent a művégtag? Forrás: MTI/EPA/APA Rene Strasser

A 27 éves távolugró - aki tizenéves korában egy hajóbalesetben veszítette el jobb lábszárát - 2012-es paralimpiai sikere után 2014-ben megnyerte a német atlétikai bajnokságot, melyet az ép lábú vetélytársak vegyes érzelmekkel fogadtak, s többen nyíltan bírálták, hogy részt vehetett a versenyen, a német vb-csapatba nem is került be.

Rehm már jogi lépéseket is kilátásba helyezett az IAAF ellen, amely szerinte próbálja halogatni ügyét, s még mindig nem részletezte, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie.