Vágólapra másolva!
Fantasztikus történet Ibrahim Hamatóé, aki 10 éves korában egy vonatbalesetben elvesztette mindkét karját, ennek ellenére nem adta fel az álmát, hogy sportoló lesz.

"A falunkban gyerekként mindenki két sportot űzött, focizott vagy pingpongozott. A helyzetemből kifolyólag a focival kezdtem,

- nyilatkozta korábban a CNN-nek Hamato.

A lábával dobja fel a labdát

Adódik a kérdés, hogy kezek nélkül hogyan tud pingpongozni. Nos, az ütőt a szájával fogja, a labdát pedig a lábával dobja fel, éppen ezért az egyik lábán nem is visel cipőt.

Az egyiptomi játékos kétszer is ezüstérmes lett az afrikai bajnokságon a parapingpongosok között, de 2014-ben a nemzetközi szövetség meghívta az épek vébéjére is, ahol Hamato hatalmas sikert aratott, a sztorijára lecsaptak az újságok és a tévék.

Szokták mondani, hogy a lehetetlen nem létezik, Hamato ezt tényleg bebizonyította Forrás: AFP

A japán paralimpiai kampány arca lett

Idén Hamato a Kuala Lumpurban rendezett csapatvébére kapott meghívást, ahol bemutatómeccset játszott a világranglistán 19. helyen álló Hirano Miuval. A japán kormány pedig Hamatót a Sport a holnapért nevű program egyik arcának választotta, ez a kampány vezeti fel a 2020-as tokiói paralimpiát.