Jean Garcia lett az atlétika új erős embere

Jean Garcia
Jean Garcia
Vágólapra másolva!
A francia Jean Garciát kedden kinevezték a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) ideiglenes ügyvezetőjének és főtitkárának.

Az IAAF-nek eddig nem volt ügyvezetője, ám a poszt kialakítása része volt Sebastian Coe elnök reformprogramjának. Garcia egyelőre ideiglenesen kapta meg a két posztot, de a szövetség tájékoztatása szerint várhatóan az év közepén véglegesítik majd.

Széles körben tevékenykedhet majd

Az IAAF-et augusztus óta vezető Coe kedden elmondta, Garcia óriási tapasztalattal rendelkezik, s nagy segítségére lesz a mindennapi feladatok elvégzésben, beleértve a végrehajtó bizottsággal és a tanáccsal kapcsolatos teendőket.

A francia Jean Garciát nevezték ki az IAAF ideiglenes ügyvezetőjének Forrás: AFP


Jean Garcia 1992 óta hosszú időn keresztül látott el vezetői feladatokat a francia szövetségben, valamint az európai szövetség alelnöke is.
A nemzetközi szövetség az utóbbi hónapokban a támadások kereszttüzébe került, előbb az orosz doppingbotrány miatt, majd azért, mert kiderült, hogy a korábbi elnök, Lamine Diack és több más vezető is korrupciós és csalási ügyekbe keveredett.