Vágólapra másolva!
Több mint 40 magyar, köztük Póta Georgina is indul az asztaliteniszezők janur 20-án kezdődő budapesti World Tour-versenyén. Összesen 57 ország bő 400 versenyzője áll asztalhoz az eseményen.

A legnagyobb asztalitenisz World Tour-versenyek közé lép idén a sorozat budapesti állomása: olyan besorolást kapott, amilyenbe csak a lengyelországi, a bulgáriai, a csehországi, az ausztriai és a svédországi tartozik még.

A budapesti versenyt a Tüskecsarnokban rendezik január 20. és 24. között,

az összdíjazása 70 ezer dollár (20 millió forint).

Japán meg tajvani

Bár Kínából csak egy játékos érkezik, a 24 éves Jü Jang, lesznek nagy nevek. Női egyesben két japán szerepel a kiemelési lista elején, a világranglistán a 4. Fukuhara Ai és az 5. Isikava Kaszumi. A harmadik kiemelt a szingapúri Feng Tianwei lesz, a negyedik pedig a mindössze 15 éves Ito Mima, szintén Japánból.

A verseny legfiatalabb résztvevője azonban nem ő lesz, hanem a 13 esztendős Drabant Anita, igaz, ő csak az U21-esek között indul. A magyarok közül

a legjobb szereplésre a világranglistán a 32. helyen álló Póta Georginának van a legnagyobb esélye.

Az Európa-bajnok Póta Georgina Fotó: Polyák Attila - Origo


A férfiaknál az első kiemelt a tajvani Csuang Csih-jüan. A legelőrébb rangsorolt hazai játékos, a világranglista 118. helyén álló Jakab János, 31. kiemeltként várja a versenyt.

32 év korkülönbség

Itt lesz a 46 éves Zoran Primorac is, aki 1988-tól kezdődően mind a hét nyári olimpián részt vett. A férfiak mezőnyének legfiatalabb tagja, Juhász Patrik 32 évvel fiatalabb a horvát veteránnál.