Százezer eurós büntetés az oroszoknak

Alekszandr Loginov
Alekszandr Loginov korábban kétéves eltiltást kapott
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Sílövő Szövetség 100 ezer eurós (32 millió forint) pénzbüntetést szabott ki orosz tagszövetségére, mert három versenyzője doppingolt a 2013/14-es szezonban.

Az RBU Alekszandr Loginov, Jekatyerina Jurjeva és Irina Sztarih doppingvétsége miatt kényszerül megfizetni a kiszabható legnagyobb pénzbüntetést.

Többszörös doppingesetek

A négyszeres junior világbajnok Loginov tavaly novemberben bukott le, egy évvel korábbi mintájában "tiltott szerre" bukkantak, s az IBU júliusban két évre, 2016. november 25-ig tiltotta el.

Sztarih versenyzési jogát EPO használata miatt tavaly júliusban 2015. december 23-ig függesztette fel a nemzetközi szövetség, aztán idén júliusban egy évvel meghosszabbította a szankció időtartamát.

Alekszandr Loginov korábban kétéves eltiltást kapott Forrás: AFP


A tavaly februárban már visszavonult, korábbi világbajnok Jurjeva - aki volt már eltiltva dopping miatt 2008 és 2010 között - szintén EPO használata miatt kapott büntetést, amely először nyolc évre szólt, majd az IBU júliusban 2025-ig meghosszabbította.