Berki gyógytornázik a Grand Prix helyett

Berki Krisztián sportoló  UTE olimpiai bajnok versenyző
Budapest, 2013. augusztus 24. A győztes Berki Krisztián, az UTE olimpiai bajnok versenyzője mutatja be új, 7.0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát a tornászok Budapesten zajló országos bajnokságának lólengés döntőjében a budapesti Tornacsarnokban 2013. augusztus 24-én.
Vágólapra másolva!
Ugyan Berki Krisztián válla már jobban van, de az orvosi konzultáció után az a döntés született, hogy ezen hétvégén a szombathelyi Grand Prix-versenyen még nem indul.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint így a lólengés olimpiai bajnoka hétvégén a szintén vállsérüléssel bajlódó Kállai Zoltánnal együtt több edzésen és gyógytornán vesz részt a budapesti Tornacsarnokban, mindez pedig azt szolgálja, hogy a Glasgow-ban október 23-án kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon még jobb formát mutassanak.

Altorjai Sándor, a szövetség főtitkára arról számolt be, hogy a külföldi delegációk már megérkeztek és többen túl vannak a pódiumedzésen is, azaz Szombathely készen áll a Grand Prix megrendezésére. Szombaton 15 órától az egyéni összetettre kerül sor, amely egyben selejtező is a vasárnap szintén 15 órakor kezdődő szerenkénti döntőkre.