Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert az első rajtkockából indulhat a túraautó-világbajnokság (WTCC) japán versenyének első futamán.

Az időmérő első harmadában Michelisz kezdett az élen, majd a tizenkettedik helyig csúszott vissza, de mivel a Q2-be az első 12 folytathatja, így fellélegezhetett.

A Q2-ben aztán robbantott Michelisz, addig négy Citröen áll az élen, ő viszont mindannyiukat megelőzte, és az időmérő utolsó felvonásában is ellenük kellett csatáznia.

A Q3 vége tökéletesen alakult a magyar pilóta számára, a legvégén futott köre nyolc századdal jobb volt, mint az argentin José Maria Lópezé, így övé lett az első rajtkocka.

Michelisz értékelése: