Bosszantó vereségeket mértek birkózóinkra

Barka Emese; Pouri-Lane, Koria   sportoló, bírkózás
Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka
Vágólapra másolva!
Veréb István gyorsan elszállt, Barka Emese és Szmik Attila viszont nagyot küzdött a Las Vegas-i birkózóvébén. Barka közel állt az elődöntőhöz, de az amerikai ellenfele mellett a publikummal és a bírókkal meg kellett küzdenie.

Három magyar versenyzőért szoríthattunk pénteken a birkózóvébén, közülük Veréb István kezdett a 86 kilósok szabadfogású versenyében. Pjotr Janulovval meccselt, akitől az Európa Játékokon pontozással kikapott. Ezúttal a selejtezőben vághatott volna vissza neki, de nem tette, a moldovai 9-0-ra elhúzott, majd

Veréb egy pörgetéssel és egy letolással szépített, de ez csak a 9-4-es vereségre volt elég.

Szmik Attila a 97 kilósoknál a 32 között kezdett, huszáros teljesítménnyel elbánt az észt Ragnar Kaasikkal, 3-0-s győzelmet aratott egy levitellel és egy intéssel. A folytatásban kiegyenlített küzdelmet folytatott a dél-koreai Kim Dzsae-ganggal. A csepeli sportoló vezetést is szerzett egy intéssel, ám ezt kiegyenlítette Kim, és mivel ő szerezte később a pontot, bejutott a negyeddöntőbe.

Szmik nem vallott szégyent, a továbbjutásához egy bravúr kellett volna.


Barka Emesének (60 kg) az indiai Sarita Sarita jutott. A Vasas versenyzője nem birkózott túlzottan meggyőzően, elhúzott ugyan 4-0-ra, de a közepes képességű ellenfele szépített, miközben a második menet meglehetősen lapos birkózást hozott. Mivel a teljes mezőny mindössze 14 fős volt ebben a súlycsoportban, Barka máris a nyolcaddöntőbe jutott, ahol az első meccsén 1:40 másodperc alatt 12-0-s győzelmet arató hazai birkózó, Leight Jaynes várt rá.

Az amerikai birkózó villámgyorsan elkapta Barka lábát, de aztán összekapta magát a Emese is, és egy szép mögé kerüléssel feljött 4-2-re. Ekkor még az első menet fele hátra volt, Jeynes már nem tudott pontot csinálni a hazai publikum nagy bánatára. Aztán egy Barka egy levitellel feljött 4-4-re, továbbjutásra állt, úgy tűnt, jobban fárad az amerikai. Jeynes indított egy két pontot érő rohamot a hajrában, de egy zavaros bírói ítélet miatt még két pontot jóváírtak neki, a magyar stáb challenge-et kért, visszavonták az "ajándék" pontokat, maradt 6-4. Barka egy sikeres kitolással viszont 6-5-re visszakapaszkodott, már csak tíz másodperc volt hátra, és egy pont magyar elődöntőt ért volna.

Ahogy kellett, a vb-bronzérmes versenyzőnk indított egy gyors rohamot, de az ellenfele résen volt, megkontrázta, így végül 8-5-re nyert. Az amerikai a következő meccsén roppant fáradt volt, az ukrán ellenfele viszont tökéletesen elkapta a rajtot, azonnal a földre vitte, és 18 másodperc után letusolta.
Ezzel aztán

egy magyar sem került vigaszágra a háromból pénteken.