Vágólapra másolva!

Froome elszállt, Aru előzött, Paulinhót elütötték

A spanyol Mikel Landa nyerte szerdán a Vuelta a Espana idei királyetapjának tartott 11. szakaszát, összetettben a mögötte második olasz Fabio Aru vette át a vezetést.

Az Andorra és Cortals d'Encamp közötti 138 km-es útvonalon hat - egy második, négy első és egy kiemelt kategóriás - hegy magasodott a kerekesek előtt.

A győztes egy szökevénycsoportból került ki,

melyben az idei Giro d'Italián harmadik Landa személyében volt olyan versenyző, aki kifejezetten jól bírja az emelkedőket, s őt egyedüliként nem tudták utolérni a cél előtt a főmezőny tagjai.

Az összetett diadalért harcoló bringások közül elsőként a Tour de France brit bajnoka, Chris Froome szakadt le, méghozzá meglehetősen korán, már a negyedik kaptatón lemaradt, végül több mint nyolcperces hátránnyal ért célba.

Ezzel eldőlt, hogy nem sikerül számára a Tour-Vuelta duplázás,

amelyre korábban mindössze két francia kerekes volt képes: 1963-ban Jacques Anquetil, 1978-ban pedig Bernard Hinault.

A többiek az utolsó, célba vezető emelkedőig együtt tekertek, majd Aru ritmusváltására darabjaira hullott a csoport. Eleinte két spanyol, Joaquim Rodriguez és Daniel Moreno bírta a tempót, de később ők is leszakadtak az idei Giro második helyezettjéről.

Aru végül több mint fél perccel előzte meg a spanyol duót és másféllel az eddig élen álló Dumoulint,

így 27 másodperces előnnyel átvette a vezetést.

Mindeközben

a Tinkoff-Saxo kártérítést kér a Vuelta szervezőitől,

amiért Peter Sagannak fel kellett adnia a viadalt egy motorossal való ütközést követően.

A mezőnypontverseny és a szombati, nyolcadik szakasz megnyerésére egyaránt esélyes szlovák versenyző mintegy 8 kilométerrel a befutó előtt kísérőmotorossal ütközött. Némi dühöngés után visszaült a nyeregbe, de lemaradt a mezőnytől, s végül feladta a versenyt.

Az orosz csapat szerdai közleménye szerint

súlyos sérüléseket szenvedett Sagan

, az a kerekes, akitől "nagy mértékben függött a Tinkoff eredményes szereplése a Vueltán." A Tinkoff-Saxo azt írta, a motoros "hanyagul és felelőtlenül próbált meg elmenni a versenyzők mellett", ezért "megfelelő kártérítést" kérnek a szervezőktől.

A csapat a szerdai etapon is elvesztett egy versenyzőt:

a portugál Sergio Paulinho a spanyol televíziós társaság motorosával ütközött, emiatt kórházba került.

Az istálló tulajdonosa, Oleg Tinkov ezt követően közölte, fontolgatja, hogy visszaléptesse a csapatot a Vueltáról.

11. szakasz, Andorra-Cortals d'Encamp, 138 km, hegyi befutó:
1. Mikel Landa (spanyol, Asztana) 4:34:54 óra
2. Fabio Aru (olasz, Asztana) 1:22 perc hátrány
3. Ian Boswell (amerikai, Sky) 1:40 p h.
...5. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 1:59 p h.
...9. Tom Dumoulin (holland, Giant) 2:59 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Aru 43:12:19 óra
2. Rodriguez 27 másodperc hátrány
3. Tom Dumoulin 30 mp h.

Csütörtökön az Andorra és Lleida közötti 173 km-es etap vár a mezőnyre.