Pontosan 27 éve, 1988. szeptember 24-én, a szöuli nyári olimpia vitorlásversenyén a finn dingi és a 470-es hajóosztály ötödik futamát rendezték a dél-koreai fővárostól 450 km-re, Puszan mellett. A finn dingisek hét futamból álló sorozatában négy sorozat után a brit Stuart Childerley állt az élen, megelőzve az új-zélandi John Cutlert és a német Thomas Schmidet.
A 13. helyen a kanadai Lawrence Lemieux állt. Az ötödik futamban azonban kiválóan kapta el a rajtot, és a második helyen haladt, amikor észrevette, hogy a közelében felborult egy hajó, és a két versenyző a vízben van.
A 470-esek között induló, de az utolsó helyek egyikéért küzdő, azaz nem túl rutinos szingapúri párost a hirtelen feltámadt szél érte olyan váratlanul, hogy felborultak hajójukkal. Lemieux nem tétovázott, azonnal Joseph Chan és Shaw Her Siew segítségére sietett.
"Egy-egy ilyen borulásnál nem mindig olyan nagy a baj, mint amekkorának látszik. Van, amikor sikerül egyedül is megoldani a helyzetet. Ezúttal egyszerűen az ösztöneimre hallgattam, amikor odamentem segíteni" – emlékezett vissza később a kanadai sportember.
Miután sikeresen kihúzta a súlyosan sérült társakat a vízből, bevárta a megmentésükre küldött hajót, és csak akkor eredt a mezőny után.
A 22. helyen ért célba, de a Nemzetközi Vitorlás Szövetség úgy döntött, hogy Lemieux-t visszateszi a futam második helyére. A kanadainak így megmaradt az esélye az éremszerzésre, de a következő két futamban csak a 13. és a 21. lett, így összesítésben be kellett érnie a 11. pozícióval.
A versenyt végül a spanyol Jose Luis Doreste nyerte meg, de az éremátadó ünnepségen Lemieux-t is jutalmazták, Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke
sportszerűségéért Pierre de Coubertin-emlékérmet adományozott neki.
A kanadai vitorlázó lett az ötödik, aki ilyen emlékérmet kapott, és a második, akit egy olimpia alatt tüntettek ki.
Az első egy bizonyos Eugenio Monti volt. Az olasz bobos az 1964-es téli játékokon egy csavarral segítette ki a brit vetélytársakat.
A britek végül aranyérmet nyertek kettesbobban, az olaszoknak csak bronzérem jutott.
A november 12-én már 60. születésnapját ünneplő Lemieux a visszavonulása óta edzőként dolgozik. Egy 2012-es interjúban azt mondta, nem bánja, hogy nem nyert érmet akkor az olimpián.
"Egész életemben keményen dolgoztam, és alig kaptam elismerést.
Ironikusan hangzik, de azzal, hogy kimentettem két sporttársamat, a mai napig emlékeznek rám"
– mondta egyszer.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem Szöulban volt a legnagyobb esélye az olimpiai dobogóra.
"1980-ban a harmadik lettem a világbajnokságon, két amerikai, Cameron Lewis és John Joseph Bertrand mögött. Miután minden ország csak egy versenyzőt küldhetett az olimpiára, tulajdonképpen a világ második legjobbjának számítottam.
De Kanada bojkottálta a moszkvai játékokat"
– mondta.
1990-ben egyszer még felállhatott a vb-dobogóra, amikor honfitársa, Hank Lammens mögött a második lett a Porto Carras-i vébén. 1991-ben pedig úgy lett pán-amerikai bajnok, hogy a hét futam mindegyikét megnyerte.