Pistorius ellen letartóztatási parancsot adtak ki

Pretoria, 2014. október 13.
A barátnőjének meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó érkezik perének végső ítélethirdetésére egy pretoriai bíróságon 2014. szeptember 11-én. Pistorius az olimpiák történetének els
Pretoria, 2014. október 13. A barátnőjének meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó érkezik perének végső ítélethirdetésére egy pretoriai bíróságon 2014. szeptember 11-én. Pistorius az olimpiák történetének első, művégtagokkal versenyző atlétája volt a 2012-es londoni nyári játékokon. (MTI/EPA/Pool/Marco Longari)
Vágólapra másolva!
A dél-afrikai hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki pénteken Oscar Pistorius ellen, akit az előző napon a legfelsőbb bíróság bűnösnek talált szándékos emberölés vádjában - jelentette az ENCA helyi tévécsatorna.

A testület csütörtöki döntésével hatályon kívül helyezte a paralimpiai bajnok futó ügyében korábban hozott ítéletet.

Pistoriust tavaly első fokon gondatlan emberölésben találták bűnösnek, és ötéves börtönbüntetésre ítélték. Idén októberben engedélyezték neki, hogy elhagyja a börtönt, és büntetése hátralévő részét házi őrizetben töltse le.

Csak kedden tervezik végrehajtani

A fellebbviteli fórum ugyanakkor még nem határozta meg a büntetés mértékét, annak kiszabásával az elsőfokú bíróságot bízta meg. Az újabb ítélet kimondása után mindenesetre - a televíziós tudósítás szerint - kiadták Pistorius ellen a letartóztatási parancsot.

Az említett tévécsatorna úgy tudja: a házi őrizetben lévő Pistorius elleni parancsot csak kedden tervezik végrehajtani. Az AFP érdeklődésére azonban az ügyészség nem tudta azonnal megerősíteni az intézkedéssel kapcsolatos hírt. Egy helyi újságíró a francia hírügynökség szerint úgy értesült, hogy az említett letartóztatási parancsot már megfogalmazták ugyan, de csak akkor lesz érvényes, ha azt majd egy bíró aláírja.

Pistorius egyre közelebb a börtönhöz Forrás: AFP/Herman Verwey

Meg kell jelennie a pretoriai bíróság előtt

Lusanda Ntuli, a dél-afrikai igazságügyi minisztérium szóvivője elmondta: az eljárási szabályoknak megfelelően Pistoriusnak várhatóan kedden meg kell jelennie a pretoriai bíróság előtt, hogy óvadék ellenében feltételes szabadlábra helyezését kérhesse. A paralimpiai bajnok legalább 15 éves szabadságvesztésre számíthat, a szándékos emberölésért Dél-Afrikában ugyanis ez a kiszabható legenyhébb büntetés.

Pistorius 2013. február 14-én a saját házában a fürdőszoba ajtaján keresztül négy lövéssel agyonlőtte 29 éves barátnőjét, Reeva Steenkampot, akit állítása szerint betörőnek vélt. Az ügyészség szerint a férfi veszekedett a barátnőjével, és szándékosan lőtt a lányra.

Gondatlanság és önvédelem nem lehetett

A fellebbviteli bíróság ítéletét ismertető bíró, Lorimer Eric Leach közölte, hogy gondatlanságról nem lehet szó, mivel Pistoriusnak tisztában kellett lennie azzal, hogy az ajtóra leadott lövésekkel meggyilkolhatja az ajtó mögött lévő személyt.

Az, hogy esetleg betörőnek hitte a fürdőszobában lévő barátnőjét, még nem menti fel a szándékos emberölés bűntette alól - emelte ki. Leszögezte azt is, hogy önvédelemről - amire Pistorius hivatkozott - szintén nem lehet szó, mivel az ajtó mögött lévő személy nem jelentett közvetlen fenyegetést a futó számára, aki még figyelmeztető lövést sem adott le.

A mindkét lábán amputált Pistorius 2012-ben írta be magát a sporttörténelembe, mivel a londoni olimpián a 400 méteres futásban és a 4x4-es váltóban egészséges társaival mérkőzött meg.