Három magyar az öttusa-Eb döntőjében

Marosi Ádám, öttusa
UNITED KINGDOM, London : Hungary's Adam Marosi competes in the Show Jumping event of the Modern Pentathlon during the 2012 London Olympics at the Equestrian venue in Greenwich Park, London, on August 11, 2012. AFP PHOTO / JOHN MACDOUGALL
Vágólapra másolva!
A négyből három magyar: Marosi Ádám, Demeter Bence és Kasza Róbert bejutott a döntőbe az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos versenyében. Az egyéni induló Demeter Gergelynek ugyanez nem sikerült.

A csütörtöki selejtezőben két csoportban 62-en versenyeztek a 36 finálés helyért, az első 12-12 öttusázó automatikusan jutott tovább, további 12 pedig a megszerzett pontszáma alapján.

Marosi Ádám (képünkön) mellett Demeter Bence és Kasza Róbert is ott lesz a döntőben Forrás: AFP/John MacDougall


Az A csoportban Marosi jó vívással kezdett, 30 asszójából 17-et megnyert, ezzel tizedik volt az első szám után, majd a 200 métert 2:01.40 perc alatt úszta le, ami negyedik helyet ért, összesítésben pedig hatodikat. Demeter Bence döntetlenre hozta ki a vívást, 15 győzelmet aratott és 15 vereséget szenvedett el, ezzel éppen a 15. pozíciót foglalta el ekkor. Az 50 méteres fedett medencében 2:03.32 percre volt szüksége a 200 méter leküzdéséhez, de amint azt a medencéből kiszállva edzőjének megjegyezte, "maradt még benne", nem úszta ki magát teljesen. Az uszodában a kilencedik legjobb eredményt érte el, amivel előrelépett, s a kombinált számnak 12.-ként vághatott neki.

Eltérő taktika a magyaroknál

A lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futás különbözően alakult a két magyarnak. Marosi nagyon jó sorozatokat produkált, így a második lövészet után már második volt, a harmadikat és a negyediket követően pedig elsőként jött ki a lőállásból. A negyedik körét látványosan visszafogottan kezdte, tartalékolta erejét, s csak az utolsó métereket nyomta meg, így is elsőként ért a célba. Ideje 11:48.20 volt, de mivel csupán a befutási sorrend számított, ennek nem volt jelentősége. Demeter végig a még éppen a közvetlen továbbjutást érő 12. hely környékén futott, a második lövészete után, amely nem sikerült neki jól, 15. is volt, ezzel együtt neki sem kellett megszakadnia. Az utolsó kört jó pozícióból kezdte, s végül be is ért 12.-ként 11:40.52-es eredménnyel.

Demeter nem bírta a tempót

A B csoport úszással kezdett. Itt Kasza 2:03.31 perce hatodik helyet ért, Demeter Gergely 2:08.92-je pedig 20.-at. A pástokon Kasza 17, Demeter 16 győzelmet gyűjtött, ezzel előbbi hetedik, utóbbi tizedik volt ebben a számban. A kombinált versenyt Kasza nyolcadikként, Demeter pedig a 18. helyről kezdte meg, de a középmezőnyben kicsik voltak a különbségek, így kilézett küzdelemre lehetett számítani. Ebben végül Demeter Gergely nem tudott részt venni, nem bírta a tempót, fokozatosan visszacsúszott a 24. helyig, így pedig már pontszámmal sem férhetett be a legjobb 36 közé. Teljesítményét jelentősen befolyásolta, hogy egy nappal a versenye előtt megbetegedett, s csak szerda este dőlt el, hogy mégis tudja vállalni a csütörtöki szereplést. Kasza viszont magabiztosan oldotta meg a feladatát, jó lövészetekkel tartotta pozícióját, a végén pedig még egy hellyel előrébb is lépett, azaz hetedikként futott a célba. Az ő kombinált eredménye 11:52.99 perc volt, Demeteré pedig 12:14.69.

Pénteken a nők hagyományos versenyének selejtezőjét rendezik a bath-i egyetem sportközpontjában. A hétvégi döntőkben nyolc-nyolc kvótát osztanak az olimpiára.