Vágólapra másolva!
Főtitkárt és sportigazgatót keres a Magyar Paralimpiai Bizottság, a nyílt pályázatra bárki jelentkezhet, ha van sporton belüli vezetői tapasztalata, és beszél idegen nyelveket. 

A felhívás szerint " A Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárának feladata az MPB adminisztratív működésének irányítása, az MPB elnöksége, bizottságai és munkatársai munkájának összehangolása, kapcsolattartás a MPB társszervezeteivel, a gazdasági tevékenység felügyelete".

Ezen kívül előny, ha a pályázó rendelkezik közigazgatási ismeretekkel, és dolgozott már fogyatékosok sportjában. Augusztus 2-ig lehet jelentkezni, az elérhetőségeket a honlapon megtalálják.

Ha inkább a sport vonzza, válassza a sportigazgatói posztot!

"A Magyar Paralimpiai Bizottság leendő sportigazgatójának feladata az MPB sportszakmai irányítása, együttműködés az MPB sportági szakmai vezetőivel, a szövetségi kapitányokkal, az MPB társszervezeteinek sportszakmai vezetőivel. A sportigazgató feladata az MPB utánpótlás képzési programjának kialakítása és működtetése valamint a Paralimpiai Akadémia beindítása"

Ne törődjön a bulvásajtó koholmányaival, jelentkezzen, és legyen sportvezető a MPB-nél!