Vágólapra másolva!
A hétfői pihenőnap után keddtől egymást váltják majd a nehéz hegyi szakaszok a francia országúti kerékpáros körversenyen, épp ezért a versenyben vezető Chris Froome úgy gondolja, most kezdődik csak az igazi versengés a legjobbak között.

A háromhetes Tour de France-on két éve győztes brit kifejezetten kényelmes helyzetbe hozta magát az első kilenc nap során, mivel egész komoly előnnyel vezet legnagyobb ellenfelei előtt: Alberto Contador hátránya 1:03, Nairo Quintanaé 1:59, míg a címvédő Vincenzo Nibalié 2:22 perc.

- mondta hétfőn Pauban Froome, aki 2013-ban éppen a Pireneusokban indított ellenállhatatlan támadásokat, és lett végül összetett győztes. Idén ugyanakkor nem neki kell aktívnak lennie, hanem Nibaliáékra vár a feladat, hogy megpróbálják eltüntetni a brittel szemben kialakult különbséget.

Froome vezet az idei Touron is Forrás: AFP/Belga Mag/Juzura Sunada

Froome csapatának, a Skynak a menedzsere ugyanakkor már most jelezte, hogy senki se arra számítson, hogy csak az ellenfelekre fognak várni a Pireneusokban. Dave Brailsford úgy fogalmazott, támadni akarnak, ugyanakkor semmiképpen sem lesznek meggondolatlanok.

Távozik Froome segítője

Közben kiderült, hogy a szezon végén elhagyja a Team Sky kerékpáros csapatot az ausztrál Richie Porte, aki 2012-ben a brit Bradley Wigginst, egy évre rá pedig Chris Froome-ot segítette Tour de France-győzelemhez, és jelenleg is Froome-ot segíti. A 30 éves Porte médiaértesülések szerint majd az amerikai BMC Racingben folytatja pályafutását.

A tour hétfői szünnapján a bringás csak annyit erősített meg, hogy valóban távozik a Team Skytól. Hozzátette: szeretné, ha a mostani szezonban ismét a csúcson lenne a klub.


Porte a 2015-ös idény első felében remekül tekert. Megnyerte hazája időfutam-bajnokságát, második lett az ausztrál körversenyen, majd diadalmaskodott a Párizs-Nizzán, a katalán és a trentinói körversenyen is. A májusi Giro d'Italián - amikor végre első számú kerekes lehetett klubjában - azonban bukott, és feladta a viadalt.

Az idei Tour de France kedden a Tarbes és La Pierre Saint Martin közötti 167 kilométeres etappal folytatódik, melynek végén egy 15,3 kilométer hosszú, átlagosan 7,4 százalékos emelkedő vár a mezőnyre.