Vágólapra másolva!
A jövő szombaton kezdődő Tour de France országúti kerékpáros körverseny szervezői módosították a viadal egyik legnehezebb alpesi szakaszának  útvonalát.

Az utolsó előtti, 20. etap 110,5 km-es hosszúsága nem változott, de a legendás l'Alpe d'Huez-i befutó előtt nem a szintén híres Col du Galabier-re kell feltekernie a mezőnynek, hanem a Croix-de-Ferre.

A szervezők azzal indokolták a döntést, hogy az áprilisi földcsuszamlás miatt lezárt Chambon-alagutat nem fogják megnyitni július 25-ig, amikor a mezőny áthaladt volna rajta, ugyanakkor sportszakmai szempontok alapján a szakasz megítélése nem változott a módosítás következtében.

A németek kiváló sprintere, Marcel Kittel nem indul a versenyen. A tavaly négy szakaszon is győztes kerekes nem épült fel teljesen a vírusos megbetegedése után, így erőállapota nem teszi lehetővé szereplését - közölte a csapata, a Giant-Alpecin.