Megdöbbentek a bhutáni bajnoknő szexi képein

bhután fitnesz
bhután fitnesz
Vágólapra másolva!
Az indiai fitnesz-vb-re Bhutánból is érkezett egy női versenyző, ami meglepő, hiszen az Indiától észak-keletre fekvő ország sok szempontból a világ egyik legelzártabb nemzete. A 22 éves Yeatoeh Lhamu Penjorénak viszont sikerült valamennyire elfogadtatnia az országban a sportágat, méghozzá egy magyar sportvezetőnek is köszönhetően.

"Csak fogyni szerettem volna pár kilót, ezért döntöttem úgy, hogy edzőterembe fogok járni" - meséli Mumbaiban az Origónak Penjore, aki az 1300 buddhista kolostor országából, a bhutáni királyságból érkezett a vb-re. "Ez a harmadik világversenyem, az első Magyarországon, Budaörsön volt, amelyre Buranits Ildikó hívott meg. Nagyon élveztem, éppen ezért idén Makaóban is elindultam, most pedig újra itt vagyok. A vb-n most az a célom, hogy minél jobban érezzem magam, közben persze mindent megteszek a minél jobb eredményért is."

Ázsiai bronzérem - magyar segítséggel

A fiatal sportolónő tehát a magyar sportvezetőnő biztatására indult el az idei makaói Ázsia-bajnokságon. "Nagyon izgultam a színpadra lépés előtt, de ott Ildikó rám nézett, és azt mondta, gondolkodjak pozitívan, meg tudom csinálni! Bejutottam a legjobb öt közé, és amikor a döntőben a színpadon álltam, Ildikó mosolygott rám, csak őt néztem, és ezzel kihozta belőlem a legtöbbet. Végül bronzérmet nyertem, amire hihetetlenül büszke vagyok."

Nem voltam egy címlaplány

Mint mondja, Bhutánban a testépítés még nem annyira ismert sportág, eddig csak férfiak űzték, de éppen ő az, aki változtatott a helyzeten. "Sokan az én bátorításomra kezdtek el fitneszedzésekre járni. Pedig én sem voltam az a címlaplány kinézetű, éppen ezért sokan erőt merítettek abból, amit elértem."

Bhutáni viseletben (Penjore jobbra)

Megnőtt az önbizalma

A konzervatív bhutáni nők úgy gondolták, hogy csak a férfiaknak állhat jól, ha edzőterembe járnak, de a versenyzőnő megmutatta, hogy az egészséges életmód és ez a fajta testedzés milyen nagy változásokat hozhat egy nő életében. Állítja, korábban visszahúzódó, szégyenlős nő volt, de amióta versenyzik, megnőtt az önbizalma, és szépnek találja magát.

A nagypapa is áldását adta

Bhutánban sok ember megdöbbent, amikor bikiniben látták a színpadon. "Az országban nem ismerték a model physique kategóriát, nagyon szkeptikusak voltak az emberek, eleinte nem értették meg, hogy miért megyek ki bikiniben a színpadra. Azt mondták, hogy ezen túl a nagypapám sem nézhet tévét, mert ilyen kevés ruhában fog látni engem. Erre én megkérdeztem a papát, hogy mit szól ehhez, de ő bátorított, mondván, ha szeretem, csináljam csak bátran. Én pedig ezzel le is zártam az ügyet, nem foglalkozom azóta sem azzal, hogy mit gondolnak mások."

A vb-n a mérlegelés előtt

Férfiaknak is ad tanácsot

Rengeteg kérdést kap a helyi nőktől, hogy mit hogyan csinál, mit eszik, hogyan érte el a mostani alakját. "Egyesével minden lánynak szívesen válaszolok, a legjobb tudásom szerint. Úgy érzem, hogy sikerült megmozgatnom valamit a nőkben, sikerült energiát adnom nekik. De sokszor a férfiak is érdeklődnek a módszereim, a diétám iránt."

A híre a királynőig is eljutott, akivel sikerült találkoznia, azóta pedig egyre több bhutáni nő jár edzőterembe.

Thaiföld bajnoknője rendőrként dolgozik

Szintén a vb színes egyénisége a világbajnok Roongtawan Jingdasin Thaiföldről, aki Bangkokban rendőrnőként dolgozik. "Sok sportot kipróbáltam már, dzsúdóban a válogatott közeléig is eljutottam. Most csak a fitneszre koncentrálok, közben pedig rendőrként dolgozom. Két kategóriában indulok a vb-n, de nem csak a testem szeretném megmutatni, ezért jobban kedvelem a fitnesz kategóriát, ahol rutingyakorlatot is láthatnak tőlem a nézők.”

Forrás: Juha Pál - Origo

Elárulta, azért is szereti a fitneszt, mert ebben a számban nem annyira az izomzat számít. „Kifesthetem az arcomat, ékszereket hordhatok, ez szerintem nagyon látványos. Persze nagyon szeretem a testépítést is, de ott sajnos nem lehet ilyen különleges kinézettel megjelenni a színpadon."

Rendőrként nem kell kimennie az utcára Bangkokban, hanem az irodában végez adminisztrációs munkát, így a dzsúdóban szerzett tapasztalatait egyelőre nem kellett élesben bevetnie. "A vb-n a célom természetesen az első hely, remélem, tetszeni fog a gyakorlatom és a megjelenésem a zsűrinek."