Vágólapra másolva!
Megdöntötte a négykézláb futás rekordját egy japán fiú: 15,86 másodperc alatt tett meg 100 métert - tudósított az Aszahi napilap.

Tamakosi Kacumi nagojai középiskolás a tokiói Komadzava Olimpiai Stadionban állította fel az új világcsúcsot csütörtökön, a Guinness-rekordok napján. A napilap szerint Tamakosi a tévéből szerzett tudomást a négykézlábas rekordról, ezután másfél évig tartó komoly edzésbe kezdett.

A fiú elmondta: olyan parkokat keresett, ahová nem járnak túl sokan, nehogy feltűnést keltsen edzéseivel.

Korábban honfitársa, az önmagát majomembernek nevező Kenicsi Ito népszerűsítette a szakágat, a versenyek szervezése mellett egy iskolát is létre akart hozni. Kenicsi két éve nyilatkozott az Origónak az életéről, melyet immár szinte kizárólag négykézláb él.

Eközben egy másik japán rekord is született: Ibaraki tartományban öt perc alatt 750-en összesen 4880 papírrepülőt hajtogattak.

Mindkét csúcs a Guinness-rekordok 60. évfordulójának napjára esett. A rekordokat 1954-ben kezdte feljegyezni két sportriporter, Norris és Ross McWhirer a Guinness sörgyár elnöke, Hugh Beaver kérésére.

Az első Guinness-rekordok könyvét 1955-ben jelentették meg, azóta több mint száz országban 132 milliónál is több példányt adtak el a kiadványból.