Megunták a serpák életük kockáztatását

fenntartható turizmus, turisták és környezet, környezetszennyezés
Nepáli serpa a hegymászók által otthagyott szemetet gyűjt a Himalájában 2010 májusában
Vágólapra másolva!
Lemondtak a nepáli serpa hegyi vezetők minden mászást és vezetést a most kezdődött évadra a Mount Everesten. Kedden bejelentették: úgy döntöttek, hogy elhagyják az alaptábort, így adózva a pénteki jéglavinában elhunyt társaik emlékének.

"Hosszan tanácskoztunk délután, és úgy döntöttünk, hogy testvéreink tiszteletére nem mászunk már az idén" - mondta egyikük, Tulszi Gurung az AFP hírügynökségnek telefonon az alaptáborból. Egy másik serpa és egy amerikai hegymászó a táborból szintén megerősítette a hírt.

Legalább 13 nepáli hegyi vezető életét oltotta ki pénteken a lezúduló lavina, három még eltűntnek számít, de minden bizonnyal ők is halottak. Az egyik vezető, Paszang Serpa is úgy fogalmazott, hogy "16 ember halt meg a hegyen a mászás első napján". "Hogy is tudnánk most fölmenni?" - kérdezte.

A serpák döntése megelőlegezni látszik a nepáli kormánnyal folyó vitájuk kimenetelét. A hegyi vezetők előzőleg azzal fenyegetőztek, hogy véget vetnek a szezonnak, ha a kormány hétfőig nem válaszol követeléseikre, köztük elsősorban az áldozatok hozzátartozóinak nagyobb anyagi támogatására és jobb biztosítási feltételekre.

Nepáli serpa a hegymászók által otthagyott szemetet gyűjt a Himalájában 2010 májusában Forrás: AFP/Namgyal Sherpa


A világ legmagasabb hegye, a 8848 méteres Mount Everest, a helyiek nyelvén Csomolungma "veszélyes üzem", de a serpák körében a legkeresettebb munka: egy csúcsszintű, nagy magasságokban dolgozó vezető 6 ezer dollárt is megkereshet egy három hónapos mászási szezonban - ez közel tízszer annyi, mint a nepáliak 700 dolláros évi átlagkeresete.

Tapasztalt nyugati hegymászók már kedd délután távoztak az alaptáborból, visszaindultak Katmanduba, s próbálnak majd segíteni a válsághelyzet megoldásában. "Úgy döntöttek, a kártérítés nem az egyetlen kérdés, úgy vélték, le kell záratniuk az Everestet erre az évre, a halottakra emlékezve" - mondta az AFP-nek Ed Marzec amerikai hegymászó az alaptáborból.

A serpák kedden bejelentett sztrájkja Klein Dávid expedícióját nem érinti, mert a magyar hegymászó az expedíció korai szakaszában vette igénybe serpák szolgálatát. Ők segítettek felállítani az alaptábort, illetve jakokkal felszállítani a felszerelést az előretolt alaptáborba. Innen a hegymászó már saját maga teherhordója lesz, hiszen a fenti táborokba nem kell nagy mennyiségű holmit magával vinnie. És bár Klein Dávid egy nepáli serpával fog együtt mászni, Ang Mingma nem serpa-, hanem mászótárs-minőségben kíséri el, vagyis egyenlően osztoznak meg a terheken és a munkán is.