Vágólapra másolva!
Kiss Pál Tamás nyerte a Francia Nagydíjat az AutoGP-sorozatban, a magyar versenyző az első futamgyőzelmét aratta a túraautó-világbajnokság betétsorozatában.

A magyar formaautó-versenyző már a szezonnyitó marokkói futamon is vezetett, de ott kilökték, most pedig a negyedik helyről rajtolva győzött. „Az időmérőn szenvedtünk, és mivel az utolsó etapon csak négy percünk maradt egy technikai probléma miatt, így csak a negyedik rajtkockát szereztem meg” – kezdte a tehetséges magyar pilóta közvetlenül a futam után az Origo helyszíni tudósítójának.

A versenyen a japán Kimija Szato autója nem tudott elsőre elrajtolni, így Kiss Pál Tamás gyakorlatilag a harmadik helyről vághatott neki a futamnak. „Nem volt rossz a rajtom, átlagosnak mondható, az első kanyarban harmadiknak fordultam. Az volt a taktika, hogy a 13-14. körben kijövök kerékcserére, de a hiába jeleztek a csapattól, nem mentem ki, mivel a bátyám a marokkói verseny után rám szólt, hogy miért nem maradok még kint a pályán, ha előlem kiállnak, hiszen akkor gyorsabb is lehetek. Így is történt, mentem még néhány kört, megfutottam a verseny leggyorsabb körét is, és végül ennek köszönhetően is tudtam nyerni” – nyilatkozta Kiss Pál Tamás.

Kiss Pál Tamás (középen) a futam utáni sajtótájékoztatón a dobogósokkal Forrás: Origo

A magyar versenyző hozzátette: a bokszkiállásnál mindent egy lapra tett fel, és megpróbált minél később fékezni a 60 kilométer/órás korlátozás előtt, ráadásul a szerelők is nagyon jól dolgoztak, szerinte közel három másodperccel gyorsabban cserélték le a gumijait, mint tavaly.

„Ezt követően 3-4 tizedmásodpercet tudtam adni a mezőnynek, és a többiek nem tudtak már megközelíteni. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy nyerek. Vasárnap, a második futamon a nyolcadik helyről indulok, szeretnék egy jó rajttal a harmadik-negyedik helyre feljönni, de nem lesz egyszerű, főleg, hogy az előrejelzések szerint lehet, hogy esni fog az eső.”