Vágólapra másolva!
Tizenkettedik napjához érkezett Oscar Pistorius pere, a dél-afrikai sportolót a barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásával vádolják. Lassan halad az ügy, várhatóan meg kell majd hosszabbítani az eljárást. Ma egy bűnügyi helyszínelőt és egy ballisztikai szakértők hallgattak meg. A védelem a helyszínelés körülményeit támadja, és egyelőre úgy tűnik, sikeresen ássa alá a bizonyítékokat.

A per tizenkettedik napján két tanút hallgatott meg a bíróság. A nap jelentős részében Bennie Van Staden bűnügyi helyszínelő válaszolt a védelem és a vád kérdéseire, őt Chris Mangena ballisztikai szakértő követte.

Barry Roux-nak, Pistorius védőügyvédjének a tárgyalási nap során végig az volt a célja, hogy önellentmondásba keverje Van Stadent, aki a bizonyítékként szolgáló fényképeket készítette a helyszínen. Kérdései elsősorban arra irányultak, hogy kik voltak jelen a helyszíneléskor, elmozdítottak-e bármit a lakás tárgyai közül, és hogy ezekről az esetekről miért nem készült minden esetben jegyzőkönyv, mint ahogy az elő van írva. Roux mindezzel azt próbálja bizonyítani, hogy a helyszínelők gondatlanul jártak el a szemle során, így az általuk felsorakoztatott esetleges bizonyítékok hitelessége megkérdőjelezhető.

Különösen a 104-es és a 105-ös sorszámú képek problémásak. Az első képen egy lőfegyver látható a fürdőszobaszőnyegen, félig a szőnyeg alatt pedig egy iPhone, amelynek leesett a hátlapja. A második felvételen viszont már egy faszilánk látható a lőfegyver markolatán, és a fegyver pozíciója is megváltozott a szőnyegen. Van Staden szerint a fegyverhez nem nyúlt senki, maga a szőnyeg mozdulhatott el. Arra a kérdésre nem tudott pontos magyarázatot adni, hogyan kerülhetett egy faszilánk a fegyverre. A helyszíni tudósítók jelentése szerint a rottweilerként nyomuló védőügyvéd jött ki győztesen ebből az összecsapásból.

A másik beidézett tanú, Chris Mangena százados tizenkilenc éve szolgál ballisztikai szakértőként a dél-afrikai rendőrségnél. Az ő feladata volt a négy, ajtón keresztül leadott lövés körülményeinek vizsgálata. A golyók ütötte bemeneti nyomokat vetette össze az áldozat sérüléseivel, illetve a fürdőszoba csempeborításán keletkezett rongálódásokkal, de vizsgálta a lövések magasságát és szögét is. A tárgyalás azonban véget ért, mielőtt kifejthette volna szakértői véleményét, hogy Pistorius viselte-e a műlábát, vagy sem, amikor az ajtón keresztül leadta a lövéseket, így az ügy ezen része változatlanul nem tisztázott.

A tárgyalásnak az egyszer már módosított tervek szerint április 4-ig kellene befejeződnie, de erre egyre kevesebb esély látszik, hiszen mindössze 18 tanút hallgattak meg, a vád listáján pedig 106 név szerepel. Holnap reggel Chris Mangena meghallgatásával folytatódik az ügy.

A mai napról készült élő tudósításunkat itt olvashatja el a további részletekért.