Folyt a könny Pistorius tárgyalásán

Pretoria, 2014. március 7. A bíróságra érkezik a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó (k) perének ötödik tárgyalási napján, 2014. március 7-én Pretoriában. A mindkét alsó lábszárán amputált, 27 év
Pretoria, 2014. március 7. A bíróságra érkezik a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó (k) perének ötödik tárgyalási napján, 2014. március 7-én Pretoriában. A mindkét alsó lábszárán amputált, 27 éves atléta ellen előre kitervelt, szándékos emberölés, lőfegyver közterületen való használata és lőszer illegális birtoklása a vád. (MTI/EPA/Kim Ludbrook)
Vágólapra másolva!
Többször is elsírta magát Oscar Pistorius perének ötödik napján az egyik legfontosabb tanú, Samantha Taylor, a sportoló volt barátnője. A lány állította, hogy a barátnője, Reeva Steenkamp lelövésével vádolt paralimpiai bajnok üvöltözött egy rendőrrel, kilőtt egy kocsi napfénytetején át, és megcsalta őt. Pistorius többször a kezébe temette a fejét, dörzsölgette a szemeit. Folytatás hétfőn.

A pénteki történések részletesen, percről percre

Pénteken az előző napi tanú, Johan Stephens Stipp meghallgatásával folytatódott a Pistorius-per Pretoriában. A Pistoriushoz legközelebb lakó szomszéd megerősítette, hogy lövéseket hallott a gyilkosság éjszakáján, nem pedig azt, ahogy Pistorius baseballütővel feltöri a fürdőszoba ajtaját.

Gerrie Nel, a vádló felhívta a figyelmet, hogy Pistorius a vallomásában azt mondja, a sötétben tett meg pár lépést a lövések után, ám Stipp szerint égett a villany.

Samantha Taylor, Pistorius volt barátnője, aki azt állította, a sportoló állandóan magánál hordta a fegyverét. A lány elmesélte, hogy egy rendőri ellenőrzésnél Pistorius az autó ülésén hagyta a pisztolyt, melyet a rendőr kibiztosított, és "kihullottak belőle a golyók." Taylor szerint Pistorius nagyon dühös lett, üvöltözni kezdett a rendőrrel, mondván, nem engedte meg neki, hogy hozzáérjen a pisztolyához.

Negyedórával később az atléta kilőtt a napfénytetőn, és nevetett. Taylor szerint "a nővérével, a legjobb barátjával, és egy másik barátjával is" üvöltözött Pistorius.

Taylor kitért arra is, hogy Pistorius megcsalta őt, és ekkor elsírta magát, ahogy többször is, mikor erre terelődött a szó.

Pistorius borús hangulatban érkezett pénteken Forrás: MTI/EPA/Kim Ludbrook

Barry Roux, Pistorius védője ezúttal is megpróbálta összezavarni a tanúkat, de most nem járt sikerrel, mert azok elég határozottak voltak. Mikor Taylort kérdezte, hogy mi motiválhatta Pistoriust, amikor kilőtt a napfénytetőn, a lány csak annyit mondott: "Erről a vádlottat kellene megkérdezni." Több ehhez hasonló választ is kapott a nap során.

Roux igyekezett Pistoriust félénknek és paranoidnak feltűntetni, de Taylor nem érezte félénknek.

A nap utolsó tanúja Pieter Baba, a Silverwoods Estate (ahol Pistorius is lakik) biztonsági őre volt. Ő elmondta, Reeva egyedül érkezett, autóval, este hatkor, illetve később egy őr telefonált neki, hogy az egyik tolókapu beragadhatott, mert forró.

Baba később járőrözött, majd hívta egy kollégája, hogy lövéseket hallott. Ekkor átment Stipphez, ahonnan látták, hogy Pistoriusnál ég a villany. Kicsit később megérkezett a lakópark menedzsere, Stander, akivel együtt mentek a sportoló lakásához. Pistorius levitte a barátnőjét az ölében, és bár Baba nem ment be a lakásba, látta, hogy bent ég a villany.

Ekkor a biztonsági őr rendőrt és orvost hívott, a tárgyaláson viszont nem érezte jól magát, ezért kevéssel délután kettő előtt véget ért a nap. Magyar idő szerint hétfőn 9.30-tól folytatódik a per, Baba meghallgatásával.