Vágólapra másolva!

Halálosan pontos holland az év első világbajnoka

A tavalyi vb-döntőt elvesztő Michael van Gerwen nyerte a PDC darts-világbajnokságot, miután 7-4-re győzött a skót Peter Wright ellen.

A PDC-világbajnokságok 1994 óta íródó történetében először fordult elő, hogy nem került angol játékos a döntőbe. A holland Van Gerwen tavaly óriási meccset vívott a tizenhatszoros Phil Taylorral, de végül nem tudta letaszítani a trónról a sportág királyát, aki akkor azt mondta, riválisa hatalmas tehetség, az egyik legjobb, akivel valaha játszott. Van Gerwen mostani döntőbeli elleni, a skót Wright nem csak azzal keltett feltűnést, hogy eljutott az utolsó meccsig, hanem színes hajával, valamint extravagáns öltözetével.

Van Gerwen úgy kezdte a döntőt, ahogy az Adrian Lewis ellen 6-0-ra megnyert elődöntőt befejezte, nagyon magas átlaggal dobott, és a kiszállókat is jó százalékban hajigálta, az első szettben Wright összesen egy leget tudott behúzni (a döntőt hét nyert szettre játszották, egy játszmában három, 501-ról induló leget kell nyerni). Wright idegesnek tűnt, rengeteg kiszállót rontott, míg Van Gerwen a harmadik szettet 108-ról fejezte be.

Wright 4-0 után tudott szépíteni - 130-ról szállt ki két tripla hússzal és egy dupla öttel -, majd lendületbe jött, és 4-2-nél ismét reménykedhetett. Sőt, a 4-3-ért dobhatott a hetedik szett végén, de elrontotta a dupla húszas kiszállót, a holland pedig büntetett. Amikor a nyolcadik játszmát Van Gerwen 3-1-re nyerte, karnyújtásnyira került attól, hogy Raymond van Barneveld után ő legyen a második holland PDC-világbajnok.

Wright azonban nem nyugodott bele a dologba, kihasználta, hogy Van Gerwen talán nem koncentrált eléggé, és magához képest nagy hibaszázalékkal dobott, és amikor Wright egymás után két szettet nyert, kisebb tánccal ünnepelte, hogy újra szoros lett a döntő. A tizenegyedik játszmában a skótnak két nyila is volt a 6-5-höz, de megremegett, Van Gerwen pedig 72-ről kiszállt, és ezzel megnyerte a döntőt. A 24 éves holland a vb-trófea mellett 250 ezer fonttal lett gazdagabb, a vesztes Wright 100 ezer fontot kapott.