Vágólapra másolva!
Eljutott az időtlenség pontjába, a földrajzi északi sarkpontig a februári szocsi téli olimpia lángja, amely a tervek szerint szerdán tér vissza egy atomjégtörő fedélzetén a szárazföldre, Murmanszkba.

Amint "A Győzelem 50 Éve" (50 Let Pobedi) elnevezésű hajó tulajdonosa, a Roszatom Atomenergetikai Állami Vállalatcsoport pénteki közleményében jelezte: először fordult elő az ötkarikás mozgalom történetében, hogy az olimpiai láng meghódította az Északi-sarkot.

Olimpiai láng az Északi-sarkon Forrás: AFP/Sochi 2014 OC

A murmanszki kikötőből induló és oda visszatérő expedíciót Artur Csilingarov akadémikus, az Északi- és a Déli-sarkvidék neves kutatója vezeti.

"Az emberiség történetében ez az első eset, hogy az olimpiai láng elérte a világ végének is nevezett helyet. Itt futnak össze egyetlen pontba a hosszúsági és szélességi körök, illetve az időzónák, így ezen a ponton magának az időnek a fogalma értelmét veszíti" - fogalmazott Csilingarov. Hozzátette, hogy ezért is gondolja jelképesnek az eseményt, hogy az olimpiai lángot elvitték az időtlenség pontjába, hiszen az olimpiai értékek sem változtak a korokkal.

Az út során az olimpiai lángot egy különleges lámpásban helyezték el. Amikor a jégtörő elérte a Föld legészakibb pontját, a stafétaváltás megtörtént a fedélzeten és jégtáblán is, majd pontosan a földrajzi sarkponton gyújtották meg ünnepélyesen a 2014-es Szocsi olimpia fáklyáját. Ez a rendhagyó vállalkozás az olimpiai váltófutások legösszetettebb és legnagyobb kihívást jelentő része, amely egyben az ökológia fontosságára is felhívja a figyelmet.

Forrás: AFP/RIA Novosti

A staféta technikai partnereként a Roszatom a rendelkezésre bocsátotta a világ legnagyobb teljesítményű jégtörőhajóját.

A szocsi olimpia lángja szeptember 29-én lobbant fel Olümpiában, és október 7-én ért Oroszországba. A láng 65 ezer kilométert tesz meg - ilyen hosszú útja még egyetlen téli olimpia előtt sem volt -, megfordul majd többek között az űrben és a Bajkál-tó fenekén is. A váltó február 7-én érkezik a játékok helyszínére, ahol a láng február 23-ig ég majd.