Vágólapra másolva!
Lesták Erzsébet már az alaptáborban székkel együtt felborult, és nyolc fejfájás-csillapítóval tudott csak továbbmenni, első magyar nőként mégis feljutott a 8000 fölé nyúló Sisapangmára. Trombózisos hajlama miatt mínusz negyven fokban is napi két injekciót szúrt a hasába, közben orvosilag felfoghatatlan véradatokat produkált. Mégsem magát, hanem a helyben fogadott kísérőjét tartja UFO-nak, és bár az arca is elfagyott, további nyolcezresekre készül.

Lesták Erzsébet első magyar nőként ért fel a Sisapangma 8017 méteres központi csúcsára oxigénpalack nélkül teljesítve a mászást. A sikere után három hétig hiába kerestük, mert orvosi vizsgálatokon és kezeléseken kellett átesnie, a betegséget azonban nem a hegyen szedte össze. „Trombofiliám van, ami hajlamossá teszi a szervezetem a vérrög kialakulására, ez viszont szívleállást, trombózist okozhat” - mesélte a hegymászó az Origónak.

Az orvosi felügyelethez állandóan elérhető közelségben kellene lennie, emiatt a magashegyi mászást csak úgy vállalhatta, hogy minden nap beadott magának két injekciót a vérrögképződés ellen. „Amikor mínusz 40 fokban egyetlen pillanatra is levettem a kezem az injekcióról, a benne levő anyag megfagyott, kezdhettem újra kiolvasztani. Szép feladat volt ez minden nap.”

Forrás: Trekking-tours.hu

A baj korábban mégis megtörtént, az első Himalájába vezető expedícióján 2009-ben, a 8201 méteres Cso Oju mászása közben 8000 méteren kapott mélyvénás trombózist. „Elkezdett kerülgetni az ájulás, és gyanús volt, hogy annyi kínt senki arcán sem látok, amennyit érzek. Megkérdeztem a serpámat, hogy mennyi még a csúcs az én tempómban, és a választ hallva visszafordultam.” Lefelé többször is segítséggel tudott haladni, odalent pedig kiderült, hogy a csoda mentette meg.

A mostani expedíción az első komoly kihívás még a mászás előtt érte, a helyszínen derült ki, hogy a nemzetközi expedícióban egy kivétellel mindenki oxigénnel mászik. Ő nem. „Az orosz Oleg volt csak oxigén nélkül, de ő erős mászó, ráadásul férfi, így ő sem az én tempómban ment. A különbség eléggé meg is mutatkozott, főleg a végére.” Így végül saját mászótársat kellett fogadnia a helyi serpák közül, hogy ne kelljen szólóban másznia, a kellékeit azonban így is saját erejéből szállította.

Bár az alacsonyabb szakaszokon még senki sem használ oxigént, már itt is komoly meglepetések érték. „Egy fiú, aki az alaptáborban (5400 m) egész éjjel köhögött, az egyes táborban (6730 m) hirtelen elhallgatott. A másik furcsaság nappal ért, ezen az alacsony magasságon mindenki kezdett elmenni mellettem. Mondtam is magamnak, nem igaz, hogy ennyire puding lennék, aztán egy serpa szólt, hogy ne csodálkozzak, az emberek esténként oxigénre kötik magukat a sátorban, így újítják meg a sejtjeiket. Aztán persze a csúcsmászásnál már nappal is rajtuk volt az oxigén.” Mindezt nem úgy értékelte, hogy be akarják csapni a környezetüket: „Egyszerűen csak túl drága lenne nekik végig éjjel-nappal használni. Így is nagyjából másfél millió forintba kerültek nekik a palackok.”

A legnehezebb pillanatok az alaptáborban jöttek Forrás: Lesták Erzsébet

Egy jóval bizarrabb akcióval lepte meg az egyik spanyol mászó, akinek négy serpa hozta a kellékeit. „Az egyik serpát megláttam egy dobozos sörrel a kezében, és rákérdeztem, hogy hol vagyunk, eltévedtem-e. Azt válaszolta, hogy a spanyol fickó egy komplett bárral jött, ő meg csak kért tőle egy sört.” Carlos Soria minden kívánságát négyen lesték, és bármikor főztek neki egy kávét.

Az oxigénpalack nélküli mászók gondolatai sör helyett egészen más témák körül forognak, számukra minden az akklimatizációról szól. Lesták Erzsébetnek a több hetes expedíció legnehezebb napja még az 5400 méteres alaptáborban jött el. „Olyan rosszul lettem, hogy a székkel együtt felborultam. A fejem pedig annyira fájt, hogy a szemgolyóm megmozdítása egy késszúrással ért fel. Teljesen lepadlóztam! De nem mertem szólni senkinek, mert féltem, hogy egy dzsippel azonnal levisznek, ha meglátják az állapotom.”

Ehelyett magához vett két liter vizet, és egy fejfájás-csillapítót bevéve elindult sétálni. „Azt mondtam, innen már nem kulloghatok, haza. Bármi lesz, addig nem jövök vissza a táborba, míg meg nem ittam a vizet, és jobban nem leszek.” Végül jó pár kört kellett mennie, aznap összesen nyolc tablettát vett be, és csak másfél napos harc után sikerült felülkerekednie a rosszulléten.

Az alacsony oxigénszintet a csúcs közelében is jól tudta kezelni Forrás: Lesták Erzsébet

Ezután viszont már soha nem volt rosszul, a 7-8 ezer méter fölött lévő úgynevezett halálzónában sem (egy másfél literes oxigénpalack volt nála vészhelyzet esetére, de egyszer sem kellett használnia), eközben egészen elképesztő adatokat produkált, amire az orvosok azóta is csak a fejüket rázzák. „A szakemberek szerint a vér oxigéntartalma nem eshet 70 százalék alá, mert akkor már baj van. Ezzel szemben a hármas táborban 7400 méteren nekem már csak 48 százalékos volt, a csúcsnál pedig 28 százalékra csökkent.” Semmi baj nem érte, és a megfelelő döntésekhez szükséges agyi frissességet sem veszítette el, de mégsem ezt tartja döbbenetesnek, hanem a szintén palack nélkül mászó kísérője eredményeit. „Kumbu még a hármasban is 92 százalékon volt. Beigazolódott, hogy a serpák nem emberek, hanem UFO-k!”

Teljes mértékben azonban nem úszta meg, az arcán fagyási sérüléseket szenvedett. "Szerencsére ez nem volt annyira súlyos, és mára majdnem teljesen el is múlt."

Lesták Erzsébet szeptember 24-én este 9-kor érte el a 7400 méteres hármas tábort, ahonnan, másnap hajnali 2-kor kellett volna indítaniuk a csúcstámadást. Itt csalódnia kellett az expedíció többi tagjában, mert kiderült, hogy a rossz idő miatt senki nem vállalja a távolabb eső 8027 méteres felső csúcs megmászását, csak a 8017-es központi csúcsét. Ő még bízott egy kedvező fordulatban, és kivárt egy napot, így a társak nélkül, a kísérőjével indult el 26-án hajnal 2-kor. „Kumbuval az induláskor megígértettem, hogy a központi csúcsról továbbmegyünk, ha lesz rá bármekkora esély. Az egy napos csúszás pedig nagyon rám fért, mert 25-re virradó éjszaka semmit sem tudtam aludni, esélyem sem lett volna a sikerre. A nappalt viszont átaludtam, és ez rengeteg ért.” Ezen a magasságon már nem szoktak tudni aludni a hegymászók, korábban neki sem ment, így most kivételes segítséget kapott.

A Sisapangma központi csúcsán Forrás: Lesták Erzsébet

A Sisapangma utolsó szakasza kimondottan nehéz terepnek számít, végig kötéllel kell mászni. Ráadásul a nyolcezer fölötti körülmények között az oxigén nélküli mászók arról szoktak beszámolni, hogy percenként két-három lépést tudnak csak megtenni. „Na az nálam már nagyon jó tempónak számít. Kumbu nem véletlenül kérdezte meg többször is, hogy nem tudnék-e gyorsabban jönni, aztán persze mindig belenyugodott az iramba.”

A csúcstámadás közben dél körül felhők jelentek meg, a kísérője meg is kérdezte, menjenek-e tovább, mert lefelé nagy valószínűséggel viharban kell jönniük. Lesták Erzsébet korábban az origónak azt mondta, tudnia kell nemet mondani a csúcsnak, ez azonban most meg sem fordult a fejében. „Nem volt okom aggodalomra, mert remekül bejött a taktikám, ami felfele egy szándékosan lassabb tempót jelentett, és azt hogy eleve hat kiló túlsúllyal indultam. Ebből lehetett fogynom, így viszont kevesebb élelemmel nem kellett akkora hátizsákot cipelnem.”

A Sisapangma így látszódott Kínából Forrás: Lesták Erzsébet

Volt egy újabb kritikus pont, amikor a segítője jelezte neki, hogy már visszafelé kellene menniük. „Elcsúsztunk két órával fölfelé, de könnyen rá tudtam beszélni a folytatásra, mert neki se volt eddig sikeres Sisapangma-mászása, az ügyfelei eddig elbuktak.” Délután 2-kor értek fel a központi csúcsra, és mivel esélyük sem volt továbbmenni a szélnek kitett és behavazott gerincen, nem volt nehéz lemondania a felső csúcsról, amin még nem járt magyar állampolgár. „Miután a négy serpával és oxigénnel dolgozó Soria sem tudott átmenni, nyugodt volt a lelkiismeretem.”

Lefelé tovább nőtt a hátrányuk a tervhez képest, a beígért rossz idő is megjött 110 km-es széllökésekkel, egy ízben pedig a kötél is eltűnt a szakadó hó alatt. „Az utóbbi már nagyon ciki volt, itt a kísérőm is elvesztette a fonalat egy időre.” Végül jóval a kitűzött célon túl, hajnal 4-re értek vissza a hármas táborba, ahol újra sikerült aludniuk. Az oxigénesek rögtön a kettesig mentek le, majd onnan az alaptáborba, ők viszont minden táborban töltöttek egy-egy éjszakát.

A teherhordó jakok nem mindenkinek hozták meg a holmijait Forrás: Lesták Erzsébet

Lefelé menet szembe találkoztak azzal az olasz mászóval, akit korábban ők mentettek meg egy kölcsönsátorral az alaptáborban, ahová nem érkeztek meg a csomagjai. „Össze-vissza csókolt örömében, mikor megtudta, hogy sikerült. Egy több nyolcezrest is begyűjtő profi, szintén oxigénpalack nélkül mászik, de végül nem tudott megbirkózni a Sisapangmával.” Ezen az őszön ez Lesták Erzsébeten kívül csak az orosz társának sikerült oxigénpalack nélkül.

A jövőben még két-három nyolcezresre fel szeretne menni, leginkább az Annapurna és a Manaszlú érdekelné, egyiken sem járt még magyar nő. Most két-három hónapot mindenképp pihennie kell, és a betegsége miatt az is lehet, hogy az orvosok az egész jövő év kihagyását fogják kérni tőle.