Vágólapra másolva!
A New Orleans Saints visszatért a liga elitjébe, Reggie Bush MVP formában játszik, miközben a New York Giants és a Pittsburgh Steelers történelmi mélység felé zuhan. Válaszok az NFL égető kérdéseire kezdőknek és haladóknak az Origón. Negyedik rész.

Az mindig sokat jelent, ha valaki a munkahelyeként beszél arról a focicsapatról, ahol éppen játszik. Az irányító Josh Freemant a negyedik forduló előtt tették ki a Tampa Bay Buccaneers kezdőjéből, azóta egymást fikázzák a vezetőséggel, a Bucs pedig már négy vereségnél jár.

"Csak hogy mindenkinek egyértelmű legyen. Sosem produkáltam pozitív drogtesztet. Az elmúlt másfél évben 46-szor vizsgáltak, és mindegyiken átmentem. Sajnálatos, hogy valaki a munkahelyemen tudott ezekről a vizsgálatokról és most visszaélt az információjával." A játékos figyelemzavara miatt legálisan szedheti a partidrogként is használt Adderralt, de egy másik szerrel bukott meg, azóta ellenőrzik. Freeman idén valószínűleg már nem fog játszani, és ebben nagy szerepe van annak is, hogy naponta szivárognak ki pletykák a Buccaneers edzőközpontjából az ügyes-bajos dolgairól. A Freemant mószeroló Bucs nyolcmillió dolláros éves fizetést garantál idénre az irányítónak.

Josh Freeman, a Tampa Bay Buccaneers játékosa már csak a pénznek örülhet. Forrás: AFP/Getty Images/Jim Rogash

Ki áll még négy vereséggel?
Eddig minden meccsét elbukta a Jacksonville Jaguars, ami nem meglepetés, viszont az, hogy még nem tudott nyerni a Pittsburgh Steelers és a New York Giants, az igen. A két csapat az utolsó nyolc Super Bowlból négyet nyert meg.

Milyen volt a londoni meccs?
A Minnesota Vikings az utolsó drive-ban menekült meg a Steelers ellen. A meccs után a Steelers irányítója arról beszélt, hogy valószínűleg ők a leggyengébb csapat a ligában, de a Pittsburgh helyzete még így sem reménytelen. A meccsen a liga legjobb futója, Adrian Peterson újra parádézott, már 12 olyan TD-t futott karrierje során, amely hosszabb volt 60 yardnál. Az 1940 óta íródó listán a második helyezettnek csak 9 ilyen TD-je van, ráadásul Jim Brown már régen visszavonult.

Miért nem reménytelen a Steelers helyzete, amikor általában 10 győzelem szokott kelleni a rájátszásba jutáshoz, és már csak 12 meccs van hátra?
Hirtelen indokolatlanul szoros lett az AFC North. A leggyengébbnek gondolt, futóját és irányítóját vesztett Cleveland Browns két meccset nyert egymás után, egyet éppen a sötét lónak tartott Cincinatti Bengals ellen, a múlt héten könnyebb sorsolása miatt esélyesnek kikiáltott Baltimore Ravens pedig kikapott Buffalóban (Joe Flacco 5 interceptiont dobott, folyamatosan megakadályozva csapatát a fordításban). Ha folytatódik a csoport mélyrepülése, akkor akár kilenc győzelemmel is be lehet kerülni majd innen a rájátszásba. De nyolccal azért talán nem.

Ennyi erővel a Giantsnek is van esélye, ott is csak két győzelme van a csoportot vezető Dallas Cowboysnak.
Ez igaz, de a Giants sosem volt egy hosszú éveken át masszív csapat, mint a Steelers. Hol jók, hol rosszak, és idén nagyon rosszak.

Naya Rivera öccse, Mychal Rivera (Oakland Raiders) élete első TD-jét szerezte a hétvégén az NFL-ben. Naya sztárnak számít Amerikában, a Glee című sorozatban játszik, ezért számított, hogy káromkodva ünnepel. A hétvége legjobb gifjeiből készült válogatást itt találja. Forrás: [origo]

A New England Patriots csak nyer, vagy tényleg jók?
Ez találgatják most Amerikában is. A New Englandnek általában nem szokott gondot okozni a csoportja, így a rájátszás minden évben borítékolható, de hogy a Denver Broncos vagy az újra ligaelitté avanzsáló New Orleans Saints szintjén lennének, az valószínűtlen. A Pats a hétvégén az Atlanta Falcons (már 1-3-mal állnak) otthonában nyert, és csak kicsit remegett meg a végén, miután az Atlanta bemutatott egy sikeres onside kicket. A feltámadás azonban elmaradt.

Mi az az onside kick?

Sikeres mezőnygól vagy TD után a pontot szerző csapat visszarúgja a labdát az ellenfélnek vagy onside kicket rúg, hogy megtarthassa a labdát. Ilyenkor a csapat rúgója rövidet rúg, de a minimum 10 yard kötelező, a labda pedig azé lesz, aki kihúzza a rakás alól.


Peyton Manning négy meccsen 16 TD, 0 interception, még soha senki nem kezdte így a szezont.
A Denver Broncos továbbra is külön kategória, a hétvégén a szezon előtt nagyra tartott Philadelphia Eaglest intézték el (52-20), de Manningre jellemző, hogy az alapszakaszban nagyon magától értetődően játszik. Hibátlan még a tavaly a rájátszásról lemaradó New Orleans Saints, amely a meccs előtt még szintén hibátlan Miami Dolphinst verte könnyen. A Broncos csoporttársa, a tavalyi ligautolsó Kansas City Chiefs is megnyerte eddig az összes meccsét, akárcsak a Seattle Seahawks.

A forduló meccsét játszotta a Seahawks a Houston Texans ellen, a Seattle nagy hátrányból állt föl, aztán a hosszabbításban egy mezőnygóllal nyert.
A Seahawksnak van ligaelit futója (Marshawn Lynch), ligaelit cornerbackje (Richard Sherman) és itt játszik az a read option irányító (Russell Wilson), aki erre a szezonra is át tudta menteni a tavalyi formáját. Wilson statisztikai lapja nem is hasonlít Manningére, de a Houston meccs után is mindenki az ő teljesítményével volt elfoglalva, pedig Sherman és Lynch is fantasztikus játékokat mutatott be.


Lehet Reggie Bush az idei MVP?
Már a nyáron látni lehetett, hogy Reggie Bush és a Detroit Lions találkozása tökéletes házasság volt mindkét félnek. A Lionsnak remek irányítója van (Matthew Stafford) és itt játszik a liga legjobb elkapója (Calvin „Megatron" Johnson), ezt az ellenfelek is tudják, ezért minden erejükkel azon vannak, hogy ne működjön a Stafford-Calvin Johnson-kapcsolat. Viszont Bush-sal megérkezett az új típusú futójáték Detroitba, mivel Bush nem csak fut, hanem ha a mélységben levédekezik Calvin Johnsont, akkor oda lehet pöttyinteni neki a labdát. A Dolphinsból érkező Bush eddig sérülések miatt csak 2,5 meccset játszott, de már most 400 yardja van futásokból és elkapásokból. A Lions a hétvégén simán verte a csoportrivális Chicago Bearst, mindkét csapat 3-1-re áll.

Megsérült Jake Locker, mi lesz a Tennesse Titansszel?
Az irányító Lockernek ez a harmadik szezonja, és leszámítva az elmúlt pár meccset, még nem bizonyította, hogy nélkülözhetetlen lenne. Éppen ezért a szezon elején a Titans leigazolta a Bills korábbi irányítóját, Ryan Fitzpatricket, aki jól is szállt be a meccsbe a New York Jets ellen. Locker legalább egy hónapot kihagy, a Titans (3-1) pedig ez alatt az idő alatt játszik a Chiefsszel (4-0), a Seahawksszal (4-0) és a San Francisco 49ersszel is (2-2). A Titans-Jets meccsen a Jets irányítója, Geno Smith nem hétköznapi bénázással segítette a Titanst, ilyenekre a következő hetekben nem számíthatnak.


Melyik meccs számít a leginkább a hétvégén?
Elment a szezon első negyede, élesedik a helyzet. Négy csapat lesz bye weeken, a Vikings, a Steelers, a Tampa Bay és a Washington Redskins. A magyar idő szerinti hét órás sávban szinte csak rangadók vannak, lesz Bengals-Patriots, Packers-Lions, Colts-Seahawks és Bears-Saints is. Tíz órától jön egy Cowboys-Broncos, majd éjjel egy 49ers-Texans. A hétfő esti rangadón pedig Atlantába utazik a New York Jets.

Az előző hetek tartalmából

1. rész. Akkor most Eli vagy Peyton Manning? Kiderül, ki az NFL legnagyobb lúzere, fény derül a read optionre, Meskó Zolira, és arra, hogy került Ed Reed Houstonba.
2. rész. Van nagyobb király Patrick Petersonnál? Lelepleződnek a shut down cornerek, a Browns megszabadul Trent Richardsontól, így szóba jönnek a beáldozott szezonok, és a jövő évi draft is.
3. rész. Eddig minden meccset elvesztettünk, most mi legyen? Megkezdődött a Giants és a Steelers bukása, miközben Philip Rivers egy másik sportágat játszott a Titans ellen, ugyanit magyarázat a lateral passzokról.