Vágólapra másolva!
A magyar szumóbirkózó Kalmár István szombat hajnalban ezüstérmes lett a nem olimpiai sportágak IX. Világjátékán a kolumbiai Caliban.

Exkluzív tartalmak a Facebook-oldalunkon

A 115 kilogrammos szumós öröme azonban nem lehet felhőtlen, mivel az elődöntő után Achilles-ín-szakadást szenvedett, így hosszú kihagyás vár rá. A magyar csapat első érmese úgy lett második, hogy - mivel a döntőre már nem tudott kiállni - gyakorlatilag senkitől sem kapott ki a Caliban zajló világversenyen.

Kalmár István szerencsétlen ezüstérme Forrás: AFP/Richard A. Brooks

A női nehézsúlyúaknál Makai Erika közel volt az éremhez, végül ötödikként zárt.

A nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye pénteken kezdődött, száz ország versenyzői vesznek részt rajta. A megnyitón beszédet mondott Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a sport tisztaságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyelmet. Az augusztus 5-éig tartó Világjátékokon Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli. Legutóbb, négy évvel ezelőtt, Tajvanon a magyar sportolók két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a Világjátékokon.