Vágólapra másolva!
Egy arany- és egy ezüstérem után megszületetett a Magyar Egyetemi Csapat első bronzérme is a kazanyi Universiádén, evezésben. Három csapatunk is Ausztráliával csatázik majd.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója, Csepregi Gábor a harmadik helyen végzett a férfi könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében, 7:32.62-es időeredménnyel. A győztes német Julius Peschel eredménye 7:24.07.

"Három hete, a magyar egyetemi országos bajnokságon egy korábban nálam jobban teljesítő versenytársamat megvertem négy másodperccel, és ez önbizalmat adott" - nyilatkozta a Danubius Nemzeti Hajós Egylet versenyzője. "Tudtam, hogy jó erőben, jó formában vagyok, csak tartani kell azt a szintet, és akkor bármi lehet. A német versenyző U23-as Eb-bronzérmes, a második lengyel fiúnak is vannak eredményei, de most már nekem is. Fizikálisan talán úgy néz ki, hogy ők izmosabbak, nagyobb darab versenyzők, de ez nem csak a testi erőről szól. Este, lefekvés előtt elterveztem a pályát, hogy mit csinálok majd a vízen, és ezt meg is valósítottam" - mondta Csepregi Gábor.

A Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz férfi kétpárevezős hatodikként értek célba. A győztes litvánok időeredménye 6:36.79, a magyaroké ehhez képest +19.90.

Négyszáz méteres gátfutásban a selejtezőből a harmadik helyen jutott tovább Koroknai Tibor, 51:02 mp-es időeredménnyel. Ez a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétájának idei legjobb eredménye.

Hétfőn, július 8-án a Magyar Egyetemi Csapat afféle ausztrál napot tart. Mindhárom csapatunk - férfi és női vízilabda, női kosárlabda - Ausztráliával csap össze. A Kiss-Fazekas szinkronúszó páros bemutatja hosszú programját, a férfi párbajtőrözők is pástra lépnek. A judósok folytatják szereplésüket, többek között Csoknyai Lászlóval és Baczkó Bernadettel.