Vágólapra másolva!
Ha az egyéni érdekeket háttérbe szorítjuk, akkor másokkal együttműködve mi magunk is sikeresebbek lehetünk - állítja Görgényi István olimpiai bajnok pólós, aki a vadászterület elnevezésű elméletet összefoglalva írt hosszabb tanulmányt. Az elmélet alapját képező jelenséget olyan edzők alkalmazták már, mint Alex Ferguson, José Mourinho vagy Kemény Dénes, de Michael Jordan legendás Chicago Bullsa is rengeteget köszönhet ennek a felismerésnek. Prukner László a Ferencvárosnál is hatékonyan használta a módszert, a Kaposvár jelenlegi edzője a klikkesedések feloszlatásáról és a sztárfocisták kezeléséről is mesélt az [origo]-nak.

Görgényi István játékosként olimpiai ezüstérmes, világbajnok- és Európa-bajnok volt a pólóválogatottal, edzőként Újpesten és a francia Nice-nél is dolgozott, majd Ausztráliában telepedett le, és a helyi női válogatott szövetségi kapitányaként 2000-ben olimpiai bajnok lett. Az ELTE-n jogi doktori oklevelet is szerzett szakember közben tanulmányt írt az úgynevezett hunting territory (vadászterület) elméletről. Ennek lényege, hogy territoriális lények vagyunk, azaz mindenkinek van szüksége egy személyes térre, de Görgényi szerint sokszor hajlamosak vagyunk kizárólag a saját területünkre koncentrálni, és nem vesszük észre, hogy a társakkal együttműködve jóval eredményesebbek lehetünk. Igaz ez bármilyen vállalatra, vagy akár a csapatsportokra is.

Görgényi az [origo]-nak elmondta, a személyes tér jelentőségét olyan klasszis futballedzők is felismerték, mint Alex Ferguson, José Mourinho, Arsene Wenger vagy Jürgen Klopp. "De több sportágban is fellelhető ez a módszer, például a vízilabda-válogatottnál Kemény Dénest is vezette ez a felismerés, most pedig Benedek Tibort is segítem a módszeremmel a pólóválogatottnál. Kézilabdában és kosárlabdában is használják, utóbbiban például a Phil Jackson által alkalmazott triangle offense-nek, azaz a háromszög alakú támadásnak is ez volt az alapja, ennek köszönhetően nyerte meg annyiszor a Chicago Bulls és a Los Angeles Lakers is az NBA-t. Phil Jackson meggyőzte Michael Jordant, hogy jobban jár, ha passzol, így is a világ legjobb játékosa marad, de legalább a csapat is nyerni fog."

Görgényi István vallja: a másokkal való együttműködéssel saját magunk is sikeresebbek lehetünk Forrás: [origo] videó

Görgényi szerint a fociban is egyre jobban elterjed a kosárlabda alaptaktikája, a helycsinálás. "Sokan azt hiszik, hogy a Barcelona és a spanyol válogatott tiki-takája az altatásról szól, pedig egyáltalán nem, a sok mozgással helyet csinálnak a csapattársnak, ha a spanyolok ismernék a csiki-csuki szót, akkor ezt használnák a játékukra. Amikor Franciaországban és Ausztráliában voltam pólóedző, akkor megtanítottam a játékosaimnak ezt a kifejezést."

Görgényi István a Ferencváros focicsapatánál 2010-ben, az Újpest elleni 6-0-s vereség után kezdett el együtt dolgozni Prukner Lászlóval, akinek végzett pedagógusként nem volt teljesen új Görgényi elmélete, mint mondta, a megérzései alapján hasonló módszerekkel próbált edzősködni, és amikor elkezdtek együtt dolgozni, az olimpiai bajnok pólós megerősítette abban, hogy jó csinálja, amit csinál.

"Szerencsére vevő volt a módszeremre" - mondta Görgényi Pruknerről. "Minden kedden délelőtt tartottunk egy videós elemzést, ahova két-három perce tematikus kisfilmeket vágtam össze, például arról, hogy hogyan segítették egymást a védők egy-egy helyzetben, vagy éppen hogyan nem. Az Újpest ellen például bődületes nagy védelmi hibákból kapták a gólokat, olyan helyzetekben, amikor nem segítették ki egymást a játékosok." Hozzátette: ugyanez igaz lehet a csatárokra is, akik egy-egy helyzetben a saját érdeküket a csapaté elé helyezik, és ahelyett, hogy passzolnának a jobb helyzetben lévő csapattársuknak, inkább kapura lövik a labdát.

Görgényi elmondta, hogy a ferencvárosi közös munka elején egy-egy meccsből alig tudott egy-két jelenetet kiválasztani, amikor a játékosok segítették egymást, a bajnokság végén azonban már alig tudta belezsúfolni a számtalan szituációt egy háromperces videóba. "A játékosok azért is játszottak egymást kisegítve, hogy belekerüljenek ebbe az összefoglalóba, amit levetítettünk a csapatnak. Ez nevetségesen hangzik, de a módszer csapat belső értékrendjének egy fontos elemévé vált."

Görgényi szerint ezek a kis videók az edzőnek is rengeteget segítenek, hiszen a meccs közben elragadja a hangulat, így nem vesz észre sok olyan apróságot, egy szerelést vagy egy visszasegítést, amely a videón külön ki van emelve.

A ferencvárosi játékosok először kétkedve fogadták ezt az elemzési módszert, Prukner elmondta, hogy nagyon keményen kellett azon dolgozniuk, hogy elfogadtassák a rendszert, és a játékosok csapatként kezdjenek el együtt dolgozni. A Fradiban akkor 12 országból jöttek a játékosok, Görgényi szerint a légiósok és a magyarok is gyatrán beszéltek angolul, így a közös nyelvük gyakorlatilag a kép volt. "A pályán kívüli életben a brazilok a brazilokkal, a szerbek a horvátokkal töltötték az időt, de a videós elemzéseken együtt beszélgettek arról, amit közösen csinálnak, és a képek magukért beszéltek, azokat nem lehetett félreérteni." A módszernek is köszönhetően úgy hozták be a szezon végén a harmadik helyre a mélyről indult Ferencvárost, hogy a vezetőedző nem kapott egy fillért sem új játékosok leigazolására.

Prukner László nagy hangsúlyt fektet a pszichológiai felkészítésre Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Prukner elmondta, korábban Kaposváron előfordult, hogy megbomlott a csapategység, ezért is sodródott kieső helyre a csapat. "Lehet, hogy más klubnál már elküldtek volna, itt azonban meghallgatták az érveimet, elmondtam, hogy ki az az öt-hat játékos, akik miatt nem volt jó a hangulat a csapatban. Erre a vezetők inkább őket rúgták ki, a csapat pedig elkezdett egyre jobban szerepelni, és bennmaradt az első osztályban. De olyan is volt, hogy egy fiatal külföldi játékos mentalitásában benne volt a lazaság, a nemtörődömség, először meg kellett fenyíteni verbálisan, majd megfenyegettük a menedzserén keresztül. Amikor belátta, hogy a csapat érdekei alá kell rendelnie a saját érdekeit, akkor sokkal jobban kezdett el teljesíteni, és Kaposvárról a Bundesligába igazolt." A leírás Dusan Vasiljevicre illik, aki 2005-ben, 23 évesen került Kaposvárra, majd 2008-ban az Energie Cottbusba szerződött, de azóta ismét Magyarországon, Újpesten játszik.

A Ferencvárosban is előfordult hasonló eset, Prukner szerint volt, hogy három-négy fiatal játékos összefogott, rendkívül lazán vette a munkát, mert korábban egyikük sem volt kemény kézzel tartva. "Aztán amikor látták, hogy velem nem jutnak dűlőre, mert nem engedek a 48-ból, akkor az egyikük felismerte, hogy az nem szolgálja az érdekeit, ha benne marad ebben a klikkben. Elkezdett velünk keményen dolgozni, és a szezon végén a góllövőlista második helyén végzett." Nem nehéz kitalálni, hogy a máltai André Schembriről szól a történet.

Schembri miután beállt a sorba, ontotta a gólokat Forrás: MTI/Kovács Tamás

Prukner mesélt arról is, hogyan kell bánni a sztárjátékosokkal. Szerinte ha egy játékos egy edző kezei alatt növi ki magát sztárrá, akkor könnyebb a tréner dolga, viszont ha egy edző új csapathoz szerződik, akkor először az ottani sztárokkal kell elfogadtatnia magát. "Ez egy nagyon nehéz feladat, de ami talán még nehezebb, hogy ezekből a játékosokból ki is kell hozni azt a teljesítményt, ami miatt ők a sztárok. Mi nem dolgozunk világklasszisokkal, de ha például valaki Bajnokok Ligája-győztes vagy világbajnok, akkor értelemszerűen más polcról nézi a világot, az egy tejesen más kihívás, más eszközöket igényel, mintha fiatal focistákból építenénk csapatot. Összességben az edző, a vezetők és a játékosok közötti hármas egység a kulcsa egy eredményesen működő klubnak, ez az alfája és ómegája a mai focinak."