Vágólapra másolva!
 Egy négy szívműtéten átesett 80 éves japán férfi lett a legidősebb ember, aki megmászta a világ legmagasabb hegyét. Ám lehet, hogy több év után visszaszerzett rekordja tiszavirágéletű lesz, mert az eddigi csúcstartó, egy 81 éves nepáli hegymászó a jövő héten készül újra meghódítani a 8848 méter Mount Everestet (Csomolungma).

Miura Juicsiro helyi idő szerint csütörtökön reggel 9 órakor jutott fel a világ tetejére három másik japán hegymászó, köztük a fia, illetve hat nepáli serpa társaságában. A hegytetőre érkezve azt mondta, hogy a világ legjobb érzése a világ legmagasabb pontján lenni, és hogy soha életében nem volt ilyen boldog, bár végtelenül kimerültnek is érzi magát.

Elmondta, a csúcs újramegmászásával nem is annyira korábbi rekordját akarta visszaszerezni, hanem az emberi teljesítőképesség határát akarta kipuhatolni. "Ha 80 évesen ez a határ a Mount Everest, a világ legmagasabb pontja, akkor az ember nem is lehet boldogabb" - jelentette ki.

Az idős extrémsportolót januárban már negyedszer műtötték a szívével 2007 óta, ezúttal szívritmuszavar miatt, emellett 2009-ben medence- és csípőcsonttörést is szenvedett egy síbalesetben. A csütörtöki rekordra úgy készült Tokióban, hogy irdatlan terheket cipelve járta a várost, és alacsony oxigéntartalmú termekben edzett.

Forrás: MTI/AP/Miura Dolphins

Miura már 2003-ban és 2008-ban, 70, illetve 75 évesen is felkapaszkodott a Csomolungmára, és 2003-tól a világ legidősebb Everest-hódítójának számított 2007-ig, amikor egy honfitársa, Janagiszava Kacuszuke 71 évesen elvette tőle a címet. Mostani mászásával Miura megdöntötte a nepáli Min Bahadur Sercsan rekordját, aki 2008-ban az akkori legidősebbként 76 évesen jutott fel a világ tetejére.

A Miura-családban hagyománya van az extrém teljesítményeknek: Juicsiro apja 99 évesen síelt le a Mont Blanc-ról, Európa legmagasabb hegyéről. Juicsiro maga fiatalabb korában rendkívül gyors, vakmerő lesiklásaival vált híressé, 1970-ben például ejtőernyővel kényszerült lassítani leereszkedését a Mount Everest déli lejtőjén, az extrém teljesítményről dokumentumfilm is készült.