Vágólapra másolva!
Az élete első Auto-GP-futamán szereplő Kiss Pál Tamás sokáig harcban állt a dobogóért a Hungaroringen, végül csapata hibája miatt az ötödik helyen zárt.

A hétvégén az olasz LMR 71 csapat színeiben versenyző magyar pilóta a gyengébb rajt után végig hibátlan és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az első futamon, úgy véli a csapat hibája nélkül akár futamgyőztes is lehetett volna. "Kicsit korábban jött a rajtjel, mint amire a csapattal készültünk, ezért nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna" - értékelt Kiss a verseny után. "De nem ez volt a baj, mert utána jót csatáztunk a többiekkel az élen, és a tempóm alapján úgy érzem, még ezzel a nem jól sikerült rajttal is meglehetett volna akár a futamgyőzelem is."

A pilóta elmondta, az egyik kereket sem sikerült időben felrakniuk, ez okozta a visszaesését. "Súlyos másodperceket veszítettünk, ez pedig olyan luxus, amit ezen a szinten senki sem engedhet meg magának, aki a győzelemért, vagy akár csak a dobogóért akar harcolni. El vagyok keseredve, mert részemről a futam legdologtanalabb részénél buktuk el a versenyt, ami azért különösen bosszantó, mert végül az a Szato nyert, akinél a verseny első felében gyorsabb voltam. De hát ez van, ez egy csapatmunka, és most együtt ezt az eredményt sikerült elérni. Van még egy futam, ott a fordított rajtrács miatt a 4. helyről fogok rajtolni, és természetesen mindent el fogok követni annak érdekében, hogy dobogóra állhassak, mert ez fantasztikus érzés lenne a hazai szurkolók előtt."

A hungaroringi versenyhétvége vasárnapi programja:
12:35: WTCC, 1. futam (Michelisz Norbert)
13:35: Auto GP, 2. futam (Kiss Pál Tamás)
14:50: WTCC, 2. futam (Michelisz Norbert)