Vágólapra másolva!
Dopping használatával vádolják az NFL-ben szereplő Baltimore Ravens védőjét, Ray Lewist. Csapatával a Super Bowlra készülő amerikaifocista cáfolta a Sports Illustrated értesülését.

A tű fokán könnyebb átjutni, mint Ray Lewison

A lap arról számolt be, hogy Baltimore 37 éves ikonja a Sport With Alternative Tools of Stereoids (SWATS) nevű cégtől vásárolt egy készítményt, ami miatt gyanúba keveredett.

Az úgynevezett szarvasagancs-kivonatba a gyártó állítása szerint IGF-1 nevű hormon is belekerült, aminek izomnövelő hatása van, és szerepel a doppinglistán.

A Sports Illustrated egy videóra hivatkozik, melyen Lewis személyesen megrendeli a cég tulajdonosától a szert, és közben azzal érvel, hogy a hétvégi Super Bowlra mindenképp meg kell gyógyulnia.

A játékos azzal védekezett a vádak után, hogy az újság két évvel ezelőtt készült videóra hivatkozik, és arra is emlékeztetett, hogy minden doppingtesztje negatív lett pályafutása során.

A 17 éves pályafutása alatt csak a Baltimore-ban szereplő Lewisnak tavaly októberben elszakadt a tricepsze, 12 hetes kezelés után januárban tért vissza, és egy speciális védőfelszerelésben végig a pályán volt.

A Super Bowlon vasárnap a San Francisco 49ers ellen lép pályára a Baltimore a New Orleans-i Superdome-ban.