Vágólapra másolva!
A 2007-ben világbajnok Talmácsi Gábor szeretne visszatérni a gyorsaságimotoros-vb sorozatába.

Talmácsi: Mintha puskával lőttek volna lábon

"A sípcsonttörésemen már túl vagyok, de a lábamból eltávolított, elhalt izomrész helye még fáj" - mondta a Blikknek a nyáron súlyos sérülést szenvedett motoros, aki jelenleg fizioterapeutához jár. "Egyre jobban tudom mozgatni visszafelé a lábfejem, ez a járásnál és a motorozásnál is fontos."

Talmácsi júniusban a Superbike-sorozatban amiatt szenvedett szilánkos sípcsonttörést, hogy a Portugál Nagydíjon felrobbant alatta a motorja blokkja. Az Origónak adott interjúban korábban elmondta, a lábába becsapódó fémdarab miatt az egyik sípcsont melletti izma elhalt, többször is műteni kellett, azóta mégsem vetődött fel benne, hogy abbahagyja a motorozást. "Most is azon dolgozom, hogy újra indulhassak a MotoGP-n Moto2 kategóriájában. Csak oda akarok visszamenni, más lehetőség nem érdekel."

A MotoGP-n 2007-ben a 125 köbcentisek között világbajnok motoros bízik benne, hogy a tavaszra felépül, kiveszik a csavarokat a sípcsontjából, és a szezonban néhány futamban rajthoz állhat valamelyik csapat színeiben.

Arra is választ adott, hogy miért a MotoGP-t választja a Superbike helyett. "Onnan indultam, és a tíz év alatt jó kapcsolatrendszerem alakult ki, ott jobban ismernek. Mindkét sorozatban pénz kell a szerepléshez, a Moto2-höz több is, de bízom benne, ezt a hátteret is elő tudom teremteni szponzorok segítségével. Az is egy szempont, hogy a gyorsaságimotoros-vb-n egyetlen motorblokk sem robbant szét alattam, míg a másik sorozatban ez megtörtént sajnos."