Vágólapra másolva!
Öt perc, három szó, két maszkos versenyző – Peruban hódít a ringharc legújabb forrmája. A Lucha Libro a pankráció, a slam poetry és a Harcosok Klubja egyvelege. Ütni csak laptoppal ér. A végső győztes a bajnoki öv mellett profi szerződést kap egy kiadótól. Az egész olyan, mintha Quentin Tarantinot megkérték volna, rendezzen meg egy író-olvasó találkozót.

Könyvet írni és meg is jelentetni - ez sok írójelölt legnagyobb álma. Egy úgynevezett fiatal író pedig sok mindent hajlandó megtenni ezért. Egy perui kiadó főnöke úgy gondolta, erre már érdemes gombot varrni. A Könyvek harcának fordítható viadalt Limában, egy koncertteremben rendezik, egészen egyedülálló körülmények között. Mondhatni, ez az ottani harcosok klubja.

A versenyben részvevő írók ringbe lépnek ugyan, de nem kesztyűt, hanem maszkot húznak, és titkos becenevet használnak. Minden menet öt percig tart, ennyi idő alatt kell a véletlenszerűen megadott három szóval egy rövid novellát írni.

Chicken Wilson”-nak legutóbb a majom, a repülőjegy és a szótár jutott, s végül a városban élő majmok és egy perui vakáción lévő amerikai lány történetét fonta össze. Ellenfele, szimplán „L”-nek hívatja magát, és a pri.org beszámolója szerint még örül is annak, hogy a betűt sokan a lúzer szóval azonosítják, mert ez mentális előnyt jelent neki.

"Edzőtáborban" a könyvharcosok Forrás: Facebook/Lucha Libro

Meg is nyerte a csatát, továbbjutva ezzel az egy héttel későbbi fordulóba. Ellenfele, ahogy minden vesztes, azzal bűnhődött, hogy le kellett vennie a maszkját, megmutatva, ki is ő valójában. Az utolsó kör nyertese hat hónapot kap, hogy megírja könyvét, amelyet a támogató kiadó publikál. A bajnokok bajnoka csak a könyvbemutatón fedi fel kilétét, ünnepélyesen megszabadulva álarcától.

A Lucha Libro nem más, mint a a főleg Dél-Amerikában népszerű szabadbirkózás, a Lucha Libre mókás, irodalmi változata. Első ránézésre a slam poetryre, a rapperek párbajára emlékeztet, de van benne valami a sakkvilágbajnoki párosmérkőzések és a Harcosok Klubja összecsapásaiból is.

A nézők nemcsak a showt látják, hanem egy kivetítőn azt is követhetik, mit pötyögnek laptopjukba a küzdő felek. Az álarc pedig sokat segít, ahogy az egyik versenyző mondja: „A maszk biztonságérzetet ad. Megkönnyíti az írást, ha tudod, közben senki sem ismer fel.”

Csatára várva Forrás: Lucha Libro

Dante Trujillo, a győztest felkaroló kiadó vezetője azt mondja, a nehéz gazdasági helyzetben eddig csak azt lehetett tanácsolni egy szárnyait bontogató írónak, hogy hagyja el az országot. A Lucha Libro ezen a szemléleten is változtatni akar: "küzdj, és eléred, amit akarsz!" Az egyik alapító, Christopher Vasquez, aki szintén író, így fogalmaz: „Változtatni akarunk azon a beidegződésen, hogy az irodalom unalmas. Ez nemcsak a fiatal íróknak kitörési lehetőség, hanem valódi szórakozás, kikapcsolódás is”.

A sport és a művészetek furcsa házassága egyébként egyáltalán nem újkeletű. Az ókori olimpiák első játéknapján hagyományosan a kikiáltók és trombitások mérték össze tudásukat. Később, 1912 és 48 között az újkori játékok hivatalos versenyprogramjában is szerepeltek a művészetek, köztük az építészet, az irodalom, a festészet és a szobrászat is. A Lucha Libro aligha kerül majd be az olimpiák versenyprogramjába, de látványnak nem utolsó.