Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert negyedik lett a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai versenyének időmérőjén.

A Zengő Motorsport pilótája a negyedik helyen zárta a Q1-et, majd a második felvonás elején állt a második és a harmadik helyen is.

A Q2-ben Oriola a korlátnak csapta a kocsiját, ami miatt egy rövid időre félbeszakították az edzést. Az újrakezdés után Michelisz visszacsúszott a negyedik helyre, és bár ezen már nem tudott javítani, így is megelőzte a gyári Hondákat, ráadásul úgy, hogy egész nap küzdött az allergiával.

Az edzéselső Yvan Muller lett, mögötte Michel Nykjaer és Gabriele Tarquini végzett. Mivel a második futamban az első tíz fordított sorrendben rajtol, így Michelisz azon majd a hetedik pozícióból indul.