Vágólapra másolva!
A Telekom és a Magyar Olimpiai Bizottság hétfőn együttműködési szerződést írt alá, a 2016. év végéig szóló megállapodásban foglaltak szerint a Magyar Telekom platina fokozatú támogatóként segíti a megújult MOB céljainak megvalósulását és a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészülését.

A piacvezető távközlési vállalat társadalmi szerepvállalásának részeként már az 1996-os atlantai olimpián, majd később Sydneyben, Athénben, Pekingben és Londonban is a MOB és a magyar csapat támogatója volt. A Telekom, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság közötti együttműködések két évtizedes történetét mindkét fél eredményesnek és kölcsönös előnyökön alapulónak minősíti - jelentették be a hétfői sajtótájékoztatón. A támogatás összértéke - a pénzösszeget és a telekommunikációs szolgáltatásokat együttvéve - mintegy 240 millió forint.

"A MOB feladata, hogy a kiemelt olimpiai éveken túl a köztes időszakban is irányítsa, koordinálja a magyar sportban felmerült feladatokat, és programjaival, szakmai hozzáértésével, az állami pénzekkel való megfelelő gazdálkodással és nem utolsósorban a támogatók megnyerésével biztosítsa az elkövetkezendő olimpiákon való eredményes szereplést" - mondta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

"Ezen kiterjedt feladatok elvégzéséhez a MOB-nak olyan stratégiai partnerekre van szüksége, amelyek stabil hátteret biztosítanak. Éppen ezért nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy a Magyar Telekom, Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója platina fokozatú támogatóként bizalommal, biztatással, a tiszta sport meggyőződéses támogatójaként áll mellettünk" - hangsúlyozta a MOB elnöke.

"A Telekom számára fontos értékek, a minőség, a bizalom és a megbízhatóság nemcsak az üzleti életben, az ügyfeleink kiszolgálásában, hanem a szponzori együttműködésben is alapvetőek. Éppen ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy vállalatunkra már a hatodik olimpiai felkészülési ciklusban tekinthet megbízható partnerként a Magyar Olimpiai Bizottság" - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Christopher Mattheisen büszke arra, hogy a Telekom már a hatodik olimpiai ciklusban áll a MOB mellett Hirling Bálint [origo]

"A magyar sport legjobbjai számíthatnak a Telekomra, hiszen a vállalat ügyfelei, jelen esetben az olimpiai megmérettetésre készülő versenyzők a vállalat szolgáltatásainak segítségével nemcsak otthon vagy útközben, de az edzéseik és a versenyeik színhelyén is kapcsolatba léphetnek egymással, és mindazokkal, akik fontosak a számukra" - tette hozzá Christopher Mattheisen.

Az elnök-vezérigazgató továbbá elmondta, hogy nem csupán a MOB támogatója, hanem az olimpiai résztvevők lelkes szurkolója a Telekom, jó példa erre a londoni olimpia kapcsán létrehozott "Szurkolj szívből" kampány is, amelynek során egy különleges közösségi alkalmazás segítségével minden sportrajongó hozzájárulhatott olimpikonjaink sikeréhez.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.