Vágólapra másolva!
Verőcén kerül sor szerdától vasárnapig az 5. nyílt lovasíjász Európa-bajnokságra, amelyre 20 ország 60 versenyzőjét várják.

A szervezők közleménye szerint többek között a Koreai Köztársaságból, Németországból, Spanyolországból, Iránból, Svédországból, Romániából és Törökországból érkeznek sportolók az eseményre, amelyet a Lózsi-völgyben rendeznek majd.

A kontinensviadalon részt vesz Kassai Lajos, a modernkori lovasíjászat megteremtője és a sportág eddig veretlen világbajnoka, akinek nevéhez öt Guinness-rekord fűződik.

A résztvevők négy számban versenyeznek az Eb-n, amelyet kulturális programok is színesítenek majd.


A tavalyi viadal összefoglalója