Vágólapra másolva!
Hetven gördeszkás, BMX-es, rolleres és görkoris tartott figyelemfelkeltő demonstrációt és írt alá petíciót hétfőn Veszprémben, mert elbontott pályájuk helyett másikat akarnak.

Korábban az egykori szikvízüzem parkolója helyén kialakított murvás területen és egy névtelen, a szocialista rendszerben készült emlékmű környékén gyakoroltak és tartottak bemutatókat a gördülő sportosok, a belváros átépítése során azonban azt elbontották.

A demonstráció szervezője, Jassek Balázs elmondta: tárgyalásokat kezdeményeztek egy új területtől, ezek azonban nem vezettek eredményre, ezért szervezte a veszprémi gördeszkás egyesület a figyelemfelkeltő akciót. Hozzátette: megértik, hogy a nem túl esztétikus szocreál építményt elbontották, de így lehetetlenné vált a legális gördeszkázás a városban, hiszen ez erre kijelölt terület volt.

Az önkormányzat két-három év türelmet kért, Jassek Balázs szerint azonban a gördeszkásoknak, görkorisoknak, BMX-eseknek nincs ennyi idejük, mert ha a mostani korosztály nem adja át tudását, az extrém sport szeretetét a következő generációnak, akkor e sportágak elhalnak a városban.

Mint mondta, nem azt kérik, hogy csupán nekik építsenek új pályát, de az egyik közparkot, például a színházkertet át lehetne alakítani úgy, hogy ott más, nem hagyományos sportos szórakozásnak is helye legyen a jojótól a sárkányeregetésig. A szervező hozzátette, hogy a kialakításhoz felajánlják munkájukat.

A hetven gördülő demonstráló a belvárosi felvonulás után petíciót írt alá, amelyet a napokban eljuttatnak az önkormányzathoz.