Vágólapra másolva!
Tizenhat éve hat bőröndnyi cuccal indult el a családjával az Egyesült Államokba a magyar származású Meskó Zoltán, aki akkor még azt hitte, hogy az NFL-ben csak ölik egymást a játékosok. Annak is köszönheti, hogy amerikaifocista lett, hogy baseball-labdával kirúgott egy villanykörtét, amelyet nem tudott kifizetni. A New England Patriots játékosaként az idén a Super Bowlon is szerepelt, a csütörtöki, budapesti közönségtalálkozón pedig elmondta, hogy egyáltalán nem tört le, amikor elveszítették a döntőt. Mesélt munkamániás csapattársáról, Tom Bradyről is, akivel szívesen cserélne pénztárcát.

Először találkozhattak Magyarországon az amerikaifoci szerelmesei még aktív NFL-játékossal. Meskó Zoltán ráadásul magyar származású, és az idén játszott a világ egyik legnagyobb és legnézettebb sporteseményén, a Super Bowlon, igaz, ott csapata kikapott a New York Giantstől. A budapesti közönségtalálkozóra a hivatalosan meghirdetett időpont előtt közel egy órával korábban megérkezett a New England Patriots első számú puntere (ő rúgja el kézből a labdát az ellenfél támadása előtt).

Meskó Zoltán láthatóan más közegben nevelkedett, hiszen megtehette volna, hogy tartja magát a programhoz, és a kezdésig megbújik a paravánok mögött, ő azonban kisétált a több száz szurkoló elé, és egy órán át állta a rohamokat, mindenkivel mosolyogva fényképezkedett, osztogatta az aláírásokat, majd a rendezvény hivatalos kezdési időpontjában leült a pódiumra, és ugyanolyan közvetlen stílusban válaszolt a kérdésekre a következő egy órában is.

"Túl sokan jöttek el" - kezdte tört magyarsággal az öt nyelven (angol, magyar, román, német, spanyol) beszélő Meskó, aki láthatóan meglepődött azon, hogy mennyi szurkoló kíváncsi rá. A hely teljesen megtelt, sokan kint is ragadtak az utcán.

"Épp egy nyugat-európai túrán vagyok, Londonban, Párizsban, Svájcban és Olaszországban is most voltam először. Magyarországon gyerekként jártam néhányszor a családommal, de utoljára 15 éve voltam itt" - folytatta a 26 éves amerikaifocista.

"A világ minden ajtaja megnyílt előttünk"

Meskó Zoltán Temesváron született, 1996-ban családja több mint hatmillió jelentkező közül sorsolással bekerült azon 50 ezer szerencsés közé, akik vízumot kaptak az Egyesült Államokba. Ezen az évenkénti zöldkártya lottón 0,8 százalék esélye volt a családnak arra, hogy nyerjen, Meskó Zoltán ekkor tízéves volt, apja videojátékozás közben zavarta meg a hírrel, hogy elhagyják Romániát.

Fotó: Mudra László [origo]

"Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, ugyanúgy él bennem, mint ha tegnap történt volna" - mesélte az [origo] kérdésére. "Úgy éreztük, hogy a világ minden ajtaja megnyílt előttünk. A szüleimmel úgy indultunk el, hogy összesen hat bőröndnyi cuccunk volt, de abban benne volt az egész életünk. Nem volt könnyű otthagyni a nagyszüleimet, de meg kellett hozni ezt a döntést. Azóta persze már voltak nálunk ők is Amerikában, egyszer, amikor kijöttek, megsérültem a soron következő meccs előtt, de nem tehettem meg velük, hogy nem látnak játszani. Voltak fájdalmaim, de miattuk vállaltam a játékot. Egyébként ha 1996-ban nem nyertünk volna a zöldkártyán, akkor valószínűleg most Németországban lennék orvos. Már gyerekként is azon járt az agyam, hogy hogyan tudok segíteni az embereken. Ez azóta nem változott, nagyon boldog vagyok, amikor gyerekklinikákra megyünk jótékonykodni, örülök, ha arra használhatom a népszerűségemet, hogy segítsek a beteg gyerekeken."

Kirúgta a villanykörtét, nem volt pénze kifizetni

A család a kivándorlás után előbb New Yorkba, majd Ohio államba költözött, Meskó Zoltán akkor még azt sem tudta, hogy mi az az amerikaifoci, viszont európai focit sokat játszott Romániában, főleg kapus és balszélső volt. "Csak annyit tudtam, hogy az amerikaifociban ölik egymást, fogalmam sem volt, hogy itt rúgják is a labdát. Persze azóta kiderült, hogy ez egy nagyon komoly sakkjátszma."

Meskó 14 évesen lett amerikaifocista, amikor a gimnáziumban baseballütő híján belerúgott egy nagyot egy baseball-labdába, és kilőtte vele a tornaterem világítását. "Nem akartam én lerúgni, de így sikerült. A tanár mondta, hogy vagy kifizetem az égőt, vagy beállok az iskola amerikaifoci-csapatába. Mivel alig volt pénzem, nem volt más választásom."

Elmondta, hogy sokat segített neki az európai focimúlt, ennek, és a rengeteg edzésnek köszönhetően tudott kiemelkedni a többiek közül a rúgásaival. "Nem bánom, hogy végül a foci amerikai változata mellett döntöttem, hiszen itt legalább vannak cheerleaderek" - utalt a meccsek közben táncoló csinos szurkolólányokra. Európában a Barcelona a kedvenc csapata, és a Bajnokok Ligája elődöntőjét is nagyon várja már.

Fotó: Mudra László [origo]

Zsebre tenné Brady fizetését

A játékosok közül a NFL egyik legjobb irányítója, Tom Brady volt a kedvence, aki ugyanarra a michigani egyetemre járt, mint ő, és akivel egycsapásra egy csapatban találta magát, miután 2010-ben draftolta őt a New England Patriots. Amikor Bradyről kérdezték a rajongók, így nyilatkozott: "A játékosok és a szurkolók sokszor csak azt látják, hogy mennyire jó élete lehet neki, hiszen imádják az emberek és rengeteget keres. Viszont elképesztően sokat is dolgozik ezért. Amikor például egy idegenbeli meccsről jövünk haza, az úton ő a meccs felvételét nézi, hogy mit csinálhatott volna jobban, vagy már a következő ellenfél játékát elemzi. De amikor a csapattársakkal leállunk egy kicsit kosarazni, ő ott is kőkeményen belead mindent, mindig nyerni akar. Ugyanakkor szívesen cserélnék vele posztot, vagy legalábbis a fizetését szívesen zsebre tenném" - nevetett Meskó, aki kb. 500 ezer dollárt (kb. 113 millió forint) keres évente Tom Brady 18 milliójával (több mint 4 milliárd forint) szemben.

Meskó szerint felesleges arról komolyan beszélni, hogy milyen poszton tudna még játszani, bár azt hozzátette, hogy élvezte, amikor az egyik meccsen, egy szituációban szerelnie kellett, és levitte az ellenfél játékosát a földre. "Úgy éreztem magam, mint egy igazi amerikaifocista. De minden nap azért nem szeretnék ütközni."

Meskó elmondta, hogy akárcsak Tom Bradyre, a liga egy másik karakteres személyiségére, Bill Belichick vezetőedzőre és a csapat összes edzőjére is igaz a munkamánia, a szezon alatt naponta két-három óránál nem alszanak többet, annyit dolgoznak a nyerő taktika kidolgozásán. Meskó nemcsak a saját edzőjével, hanem a csapat minden szakemberével, így Belichickkel is sokat szokott beszélni. "Minden véleményt szeretek meghallgatni, mert mindig, mindenből lehet tanulni, én pedig soha nem vagyok elégedett magammal, ennek a hitvallásnak is köszönhetem, hogy eddig jutottam. Fizikálisan már nem tudok hova fejlődni, a gimi alatt 60 kiló voltam, most 110 vagyok, a technikámon még van mit javítanom, de minden mentálisan dől el, én pedig egy kicsit őrült is vagyok, hiszen még most, a szünet alatt a hotelszobámban is edzem, csak hogy formában legyek."


Meskó a szezon alatt reggel hét órakor szokott megérkezni a New England edzőközpontjába, ahonnan délután öt órakor szabadul, de mint mondja, soha nem arra gondol reggel, hogy munkába indul, és este sem úgy fekszik le, hogy aznap dolgozott, hiszen ez számára nem munka. Meskó holderként is szerepel a Patriotsban, tehát ő az, aki a jutalomrúgásnál leállítja a labdát, ezt naponta edzésen 200-szor próbálja el, a rúgásokat pedig minden nap körülbelül 50-szer gyakorolja.

Nem bánja, hogy elveszítették a Super Bowlt

A Patriots punterét megkérdezték ez elveszített Super Bowlról is, elmondta, hogy semmiért sem hibáztatja magát, mert tudja, hogy eddig minden tőle telhetőt megtett azért, hogy jól alakuljon az élete. "Ha viszont valami nem jött össze, annak oka volt, annak úgy kellett történnie. Amikor például elvesztettük a Super Bowlt, egyáltalán nem voltam letörve miatta, és teljesnek érezném a pályafutásomat akkor is, ha soha nem lennék bajnok. Erről szól az élet, az út számít, nem a végcél."

Amikor Meskóék az Amerikai főcsoport döntőjében legyőzték a Baltimore Ravenst, az ellenfél puntere, Billy Cundiff a végén 32 yardról elrontotta a mezőnygól-kísérletet (ez nagyjából olyan, mint amikor egy focista a kaput sem találja el tizenegyesből). "Billy nagyon jó barátom, rendszeresen szervez táborokat középiskolásoknak, sokszor elmegyek én is oda, mert nagyszerű kezdeményezésnek tartom, annál a rúgásnál pedig maximálisan együtt tudtam vele érezni. Egyből odamentem hozzá, és átöleltem. Ő hibázott, mi bejutottunk a Super Bowlba, de eszembe nem jutott ünnepelni."

Fotó: Mudra László [origo]

Meskót a csapat egyik mókamesterének tartják, rendszeresen kitalál különböző tréfákat a játékostársaknak, de mint mondja, máshogy ő nem is tudna élni. "Élvezni kell az életet, nekem pedig nem okoz gondot mosolyogni. Az egyik kedvenc filmem például a Borat, amit néhány amerikai barátommal néztünk meg. Mivel Kelet-Európában játszódik, én pedig Romániából jöttem, a barátaim folyamatosan viccelődtek velem, hogy biztos én is úgy néztem ki, mint Sacha Baron Cohen a filmben. Ezen nem tudok megsértődni, még utánozni is szoktam Boratot, saját magamon is jót nevetek, nagyon fontos az önirónia."

Meskó már pénteken utazik vissza az Egyesült Államokba, hiszen április 16-án kezdődik a felkészülés a következő szezonra a New England Patriotsnál. A közönségtalálkozó végén hatalmas tapsot kapott, majd ismét megrohanták a rajongók, ő pedig még egy órán át mosolyogva osztogatta az aláírásokat, és fényképezkedett a szurkolókkal.